Teljesen lebénította Romániát a sűrű havazás

Vágólapra másolva!
Főutakat és sztrádákat kellett lezárni Romániában hétfőn a hatalmas havazás miatt, amely településeket zárt el a külvilágtól. A rendkívüli időjárás miatt sok megyében szünetel a tanítás, és a teherautók sem közlekedhetnek. A mentők az egyik sztrádán kénytelenek voltak helyben ellátni a karambolozó autók sérültjeit, mert a hó miatt nem tudtak eljutni a kórházba.
Vágólapra másolva!

Tizenhat országos jelentőségű főutat kellett lezárni Romániában hétfőn a sűrű havazás és a hóviharok miatt. Az ítéletidő továbbra is az ország déli és délkeleti részélt sújtja, különösen azokat az utakat, amelyek Bukarestből az ország moldvai része és Dobrudzsa felé vezetnek. A Konstanca kikötőváros felé vezető autósztráda egy szakaszát is lezárták a forgalom elől, a főváros és Pitesti közötti autópálya pedig mindkét irányban járhatatlan volt hétfőn. Több útszakaszon a gépkocsik több órán át az országúton vesztegeltek.

A kormány hétvégi válságülése után az ország több megyéjében (Olt, Prahova, Buzau, Calarasi, Dambovita) szünetel a tanítás. A rendkívüli havazás településeket zárt el a külvilágtól, a mellékutak járhatatlanok, a főutakon akadozik a közlekedés, így sok helyen veszélyes lenne a tanulókat például az iskolabuszokkal eljuttatni az iskolákba. Daniel Funeriu oktatási miniszter szerint ott, ahol az időjárás indokolja, kedden is zárva tartanak az iskolák.

Bukarestben napközben nem akart szűnni a havazás, az autókat újabb hóréteg borította be, holott még a múltkori hó alól sem szabadultak ki. A főpolgármester arra szólította fel az embereket, hogy csak különösen indokolt esetben induljanak útnak. A mentőszolgálat akadozva volt képes ellátni a feladatát, a mentőautók csak a főutak mentén tudtak közlekedni, a mellékutakat elzárta hó.

A szokatlan havazás miatt már a hétvégén országszerte megnőtt a balesetek száma. A Bukarest- Pitesti sztrádát például éppen egy tömeges karambol miatt zárták le, miután húsz autó rohant egymásba. A mentők a helyszínen próbálták ellátni a sérülteket, ugyanis a havas úton rendkívül nehezen volt megközelíthető a legközelebbi kórház.

A romániai közlekedésfelügyelet a rendkívüli időjárás miatt hétfőre megtiltotta a teherszállító járművek közlekedését. A határozat értelmében a 3,5 tonnánál súlyosabb járművek nem indulhattak útra Giurgiu, Calarasi, Ialomita, Buzau, Braila, Galati, Ilfov, Prahova és Vrancea megyékben.