Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Egymásnak ellentmondó adatokat közöltek a haiti hatóságok arról, hogy hányan haltak meg a január 12-i pusztító földrengésben. Szerdán René Préval elnökre hivatkozva 270 ezer halottról számoltak be a hivatalos szervek. Később ezt gépelési hibára hivatkozva 170 ezerre javították. Az ugyanakkor továbbra sem világos, hogy Marie-Laurence Jocelyn Lassegue tájékoztatási miniszter egy nappal korábban, miért 230 ezer halottról számolt be, és az is kérdéses, miért vitázott össze szerda délután Preval elnök és a tájékoztatási miniszter az áldozatok számán. Preval 170 ezer halottról beszélt egy sajtótájékoztatón angolul, míg Lassegue franciául kijavította, hogy 210 ezer ember halt meg. Preval azonban kitartott a saját száma mellett. "Nem tudja miről beszél" - idézte az AP Prevalt.