Izraellel való kollaborással gyanúsított palesztin barátja mellett volt tanú az a brit újságíró, akit őrizetbe vett a Hamász Gázában.

Őrizetbe vettek egy brit újságírót vasárnap Gázában - közölte a Hamász-kormány belügyminisztériumnak szóvivője. A brit állampolgárságú Paul Martint azért vették őrizetbe, mert veszélyeztette az ország biztonságát és megsértette a palesztin törvényeket - közölte a szóvivő, aki további részletekre nem tért ki.

A Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista szervezet egyik vezetője elmondta, hogy a brit férfit egy gázai bíróságon fogták el a bíró utasítására, ahol "Izraellel való kollaborálással" gyanúsított palesztin barátja ügyében tanúskodott.

A szabadúszó tudósító internetes keresések eredménye szerint a The Mirror és a The Times című brit napilapoknak, valamint a BBC News honlapnak dolgozott.

Emberjogi csoportok egyaránt bírálták a Hamászt és a Mahmúd Abbász vezette Palesztin Hatóságot amiatt, hogy újságírókat tartanak fogva és más módszerekkel is korlátozzák a sajtószabadságot.