Haragszik McCainre Joe, a vízvezeték-szerelő

2010.02.16. 12:10

Az amerikai elnökválasztás kampánya után több mint egy évvel megszólalt Joe, a vízvezeték-szerelő, aki a republikánusok egyik legnagyobb sztárja volt. A férfi egy amerikai rádióban azzal vádolta a korábban rá hivatkozó republikánus John McCaint, hogy a politikus csak kihasználta őt. Barack Obama elnökről azt mondta, nem tartja amerikainak, de becsületesnek igen.

"Nem tartozom neki" - üzente némi káromkodás kíséretében John McCainnek Sam Wurzelbacher, vagy ahogy Amerika-szerte híressé vált: Joe, a vízvezeték-szerelő. A férfi a 2008-as amerikai elnökválasztás idején vált a kampány sztárjává, és gyakran példálózott vele John McCain republikánus elnökjelölt.

A férfi egy amerikai rádiónak adott interjút, ahol azzal vádolta McCaint, hogy "elszúrta az életem". A vízvezeték-szerelő férfi akkor került a figyelem középpontjába, amikor McCain az egyik televíziós elnöki vita során folyamatosan rá hivatkozott. Wurzelbacher ugyanis szerepelt a tudósításokban, amint személyesen panaszkodott Barack Obamának adópolitikai tervei miatt.

A férfi váratlanul jött hírneve azonban később problémákat is okozott számára - írja a brit Daily Telegraph. Már napokkal később kiderült például, hogy hiányoznak a szakmájához szükséges képesítések. (A férfiról szóló korábbi cikkünket itt olvashatja.)

McCainről azt mondta Wurzelbacher a rádióinterjúban, hogy szerinte a politikus megpróbálta őt kihasználni. "Történetesen én lettem a középosztálybeli amerikaiak arca. Ez egy trükk volt" - nyilatkozta. Obamáról is beszélt a vízvezeték-szerelő: "úgy gondolom, hogy az ő ideológiája nem amerikai" - mondta. Ettől függetlenül becsületes politikusnak nevezte őt, aki "legalább elmondta nekünk, mit akar csinálni".

A Telegraph szerint a férfi mostanra az utóbbi időben látványosan megerősödött konzervatív csoport, a Tea Party híve lett. Nevük egyszerre jelent teapartit és Tea Pártot, és ezzel egy hazafias akció előtt tisztelegnek: a brit gyarmati uralom elleni tiltakozásból 1773-ban indiánnak öltözött amerikai telepesek egy angol hajó teljes tearakományát a bostoni kikötő vízébe szórták.

KAPCSOLÓDÓ CIKK