Kémfilmbe illő módon végeztek Dubajban egy Hamász-vezetővel még januárban, és az ügy legfrissebb szálai Európába vezetnek. Az akcióval egy láthatóan profi módon dolgozó csapatot gyanúsítanak, amelynek tagjai üzletemberi külsővel vegyültek el az elegáns szállodákban és bevásárlóközpontokban. A dubaji rendőrség és a palesztin Hamász Izraelt sejti a háttérben, az izraeli kormány szerint azonban nincs semmi bizonyíték a vádakra.

A modern épületeiről híres Dubaj tele van biztonsági kamerákkal, így viszonylag jól követhető annak a csoportnak a mozgása, amely a gyanú szerint január 19-én végzett a Hamász palesztin militáns szervezet katonai vezetőjével, a 49 éves Mahmud Abder-Raúf el-Mabhúhhal.

A dubaji rendőrség szerint a több mint tízfős csapat (a létszámról ellentmondó információk vannak: 11 és 17 is szerepel a jelentésekben) a merénylet napján a kora hajnali órákban érkezett az öböl menti városba. Több különböző repülőjárattal jöttek Franciaországból, Németországból, Olaszországból és Svájcból, és kifogástalanul öltözködő üzletembereknek tűntek guruló bőröndjeikkel és laptoptáskáikkal. Különböző hotelekben szálltak meg, és a Guardian szerint Dubajban való tartózkodásuk alatt csak készpénzzel fizettek, nehogy bankkártyájuk beazonosíthatóbbá tegye őket.

Öltözködés a vécében

A csoport tagjai aludtak pár órát, majd találkoztak egy bevásárlóközpontban. A dubaji rendőrség szerint nem helyi telefonokat használtak, hanem egy ausztriai központon keresztül kommunikáltak (emiatt Ausztriában nyomozás indult). A csoport vezetőjeként beazonosított, francia útlevelű, Peter Elvinger álnevű férfi már laza öltözetben jelent meg a találkozó helyszínén, délelőtt 10.30-kor. Öt társa is megérkezett, két órát beszéltek, majd mindenki visszament a hoteljébe, és mindannyian kijelentkeztek onnan.

A Kevin Daveron néven, ír útlevéllel Dubajba érkezett férfi átment egy másik hotelbe, majd eltűnt a vécében hosszú időre a felvételek szerint. Később parókában és szemüvegben jött ki onnan, majd egy harmadik hotelbe távozott, hogy találkozzon a csoport többi tagjával és folytassák az előkészületeket a Hamász-vezető megölésére.

Az áldozat megérkezése

Mabhúh szintén álnéven érkezett Dubajba. Mahmúd Abdul Raúf Mohammed néven, délután 3.20-kor lépett be Dubaj területére, majd az El-Busztán nevű hotelbe ment, ahol beszállt a liftbe, és elindult szobája felé. A liftbe beszállt három teniszruhás ember is, akik tagjai voltak a merénylettel gyanúsított csoportnak, és ők a 230-as szoba bejáratáig követték Mabhúhot. Ezután értesítették a csoportot vezetőjét, aki azonnal lefoglalta a Mabhúhéval szemközti 237-est.

Mabhúh időközben távozott a hotelből, és csak este 8.24-kor érkezett vissza. Felment a szobájába, majd nem sokkal később kopogtattak az ajtaján a feltételezett merénylők, ő pedig ajtót nyitott nekik. Innentől homályos, hogy mi történt, mert 22 percnyi felvételt titkol a rendőrség. Annyit tudni, hogy Mabhúhot megfojthatták, miután sikerült legyűrni őt - az al-Dzsazíra hírtévé szerint valószínűleg elektrosokk segítségével.

A gyilkosság után a merénylőknek valahogy sikerült belülről bezárniuk az ajtót, majd a lift felé vették az irányt, és lementek a szálloda előcsarnokába. Egyikük karja be volt kötözve a felvételek szerint, ő megsérülhetett a dulakodásban. 10.30-kor a csoport két tagja már a dubaji repülőtéren volt, és felszálltak egy Párizsba tartó gépre. Az elkövetkező 12 órában a többiek is követték őket apránként, és Frankfurtba, Hongkongba, valamint Dél-Afrikába távoztak.

 

A biztonsági kamerák felvételei a merénylőkről (AP-összeállítás)

Mabhúh holttestét másnap délután fél 2-kor találták meg. Addigra a gyanúsítottak már messze jártak. A homályos ügyben egyvalami biztos, és ezt a dubaji rendőrség hibátlanul összefoglalta: A gyilkosságot "egy professzionális csapat hajtotta végre, amelyet magas fokon kiképeztek az ilyesfajta műveletekre".

Dubaj a gyilkosokat keresi

A dubaji rendőrség hét külföldi születésű izraelit gyanúsított meg, ők azonban mind azt állítják, hogy visszaéltek a személyazonosságukkal. Az útlevelek révén érintett európai államok közül Nagy-Britannia és Írország is cáfolta, hogy az ő állampolgáraik hajtották volna végre a rajtaütést a hotelben.

A Hamász az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot vádolja a merénylettel. Dafi Halfan, Dubaj rendőrfőnöke is az izraeli kormány felelősségéről beszélt. "Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök lesz az első, aki ellen az igazságszolgáltatás körözést ad ki, ha ő írta alá a határozatot, hogy öljék meg Mabhúhot Dubajban" - nyilatkozott a The National című kormánylapnak a rendőrfőnök.

"Nem tudom, miért kell tényként elkönyvelni, hogy Izrael vagy a Moszad használta a hamis útleveleket és brit állampolgárok személyazonosságát" - reagált erre az izraeli katonai rádiónak Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy "Izrael sohasem válaszol, soha nem erősít meg, és nem is cáfol" ilyen híreket.

Forrás: AFP
A dubaji rendőrség által február 15-én nyilvánosságra hozott fényképek a gyanúsítottakról. 17 európai útlevéllel rendelkező embert gyanúsítanak Mabhúh megölésével. A felső sor balról jobbra (az útlevél szerinti állampolgársággal): a francia Peter Elvinger, a brit Stephen Daniel Hodes, Melvyn Adam Mildine és Jonathan Louis Graham, illetve az ír Evan Dennings. A második sorban balról jobbra: a brit Michael Lawrence Barney és Paul John Keeley, az ír Kevin Daveron és Gail Folliard, illetve a német Michael Bodenheimer. Az alsó sorban pedig a brit James Leonard Clarke képe látható.