Újabb brit ufóaktákat tettek közzé

2010.02.18. 16:28

Feloldottak a titkosítás alól számos állítólagos ufóészlelésről szóló hatósági aktát Nagy-Britanniában, és köztük szerepel olyan bejelentés, amely szerint 1997-ben az akkori brit belügyminiszter háza felett láttak egy azonosítatlan repülő tárgyat. A légierő viszont állítja, nem észleltek akkoriban semmilyen furcsaságot a környéken.

1997. március 8-án szemtanúk egy "zümmögő" tárgyra lettek figyelmesek a nagy-britanniai Burmarshban és New Romney-ban. A tárgy két repülőgép nagyságú volt, és közel lebegett az akkori konzervatív brit kormány belügyminiszterének, Michael Howardnak a házához. Ez a történet is megtalálható azokban az újonnan nyilvánosságra hozott ufóaktákban, amelyeket feloldott a titkosítás alól a brit védelmi minisztérium - írja a Daily Telegraph.

A 25 éves Sophie Wadleigh a helyi Folkestone Herald című lapnak így számolt be a látványról annak idején: "Olyan különös volt, igazán furcsának éreztem, és hallottam ezt a zümmögő hangot" - nyilatkozta. Állítása szerint amikor odanézett, egy nagy háromszög alakú repülő eszközt látott, amint 300 méterrel a felszín felett lebegett. A nőn kívül más szemtanúk is látták a szokatlan repülő tárgyat.

A brit királyi légierő, az RAF vizsgálatot indított az ügyben, majd közölte: semmi szokatlant nem észleltek a belügyminiszter háza környékén. Hozzátették, "semmilyen katonai cselekményt nem jelentettek sehonnan, a Kent/Folkestone térségből sem". A légierő további vizsgálatokra bízta annak kiderítését, hogy engedély nélkül berepülhetett-e bármi a kenti légtérbe aznap.

Az ITN News riportja a brit ufóészlelésekről

A jelentésekben több más érdekes rajzot is látni a Nagy-Brtiannia egén észlelt azonosítatlan repülőkről. Az egyiknek Toblerone-alakja volt (hosszú háromszögletű hasáb alakú svájci csokoládé) a skóciai észlelő szerint. Egy másik furcsa tárgy egyértelműen a Csillagok háborúja birodalmi vadászhajóira emlékeztet. Ezeken kívül akadt szivar, csészealj, töltény, háromszög, és gyűrűs bolygóhoz hasonlító alakú eszköz is a jelentésben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK