Nemzetköi elfogatóparancsot adott ki az Interpol a dubaji merénylet 11 állítólagos résztvevője ellen. Az ügyben Izraeltől magyarázatot követel több európai ország. A Hamász és a dubaji rendőrfőnök szerint a Moszad izraeli titkosszolgálat áll a Hamász egyik vezetőjének, Mahmúd Abder-Raúf el-Mabhúhnak január 20-i meggyilkolása mögött.

Nagy-Britannia és Írország csütörtökön bekérette a külügyminisztériumba az izraeli nagykövetet a Hamász egyik vezető tisztségviselője, Mahmúd Abder-Raúf el-Mabhúh ellen Dubajban elkövetett merénylet miatt. Franciaország és Németország magyarázatot kért ugyanezzel az üggyel kapcsolatban Izraeltől. (A dubaji gyilkosságról és a körülötte kialakult nemzetközi botrányról itt olvashat részleteket.)

A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a tettesek hamis európai útleveleket használtak, köztük hat brit, három ír, egy francia és egy német útlevelet. Az izraeli sajtó szerint legalább hét olyan izraeli adataival éltek vissza, akik több állampolgársággal rendelkeznek.

Az Egyesült Arab Emírségek hivatalos tájékoztatása szerint a gyilkossággal gyanúsítottak listája legalább 18 nevet tartalmaz, ezek közül 11-et fényképükkel együtt már korábban nyilvánosságra hoztak, két palesztin férfi letartóztatásban van, és további öt névvel bővült a lista.

A 11 gyanúsított nevét az Interpol feltette a leginkább keresett személyek listájára, és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellenük. Az Interpol azt is jelezte, hogy a gyanúsítottak feltehetően hamis útleveleket használtak.

Bekérették az izraeli nagyköveteket

A brit külügyminisztériumban az izraeli nagykövettel tartott húszperces megbeszélésről David Miliband brit külügyminiszter nem árult el tartalmi részleteket, csak annyit mondott: London "lehetőséget akart adni Izraelnek" bármilyen, birtokában lévő értesülés átadására. Ron Proszor izraeli nagykövet a megbeszélés után kijelentette, hogy nem tudott "új információval" szolgálni.

Miliband a BBC rádiónak azt mondta: Nagy-Britannia "felháborítónak" tartja a brit útlevelek használatát, és "eltökélten a végére jár az ügynek". Hozzátette: London "reméli és elvárja", hogy Izrael teljes mértékben együttműködik a történtek feltárására indított brit vizsgálattal.

A súlyos szervezett bűncselekmények feltárására létrehozott brit hatóság (SOCA) vezetésével Nagy-Britanniában bűnügyi vizsgálat kezdődött a merénylet hátterének kiderítésére. A SOCA máris közölte: a dubaji hatóságok által bemutatott brit útlevelekben a fotók és az aláírások nem egyeznek azokkal, amelyek a Nagy-Britanniában kibocsátott valódi útlevelekben szerepelnek. Azok a - kettős brit-izraeli állampolgársággal rendelkező - britek, akiknek nevei a belépés során lefotózott és a gyilkosság után a dubaji hatóságok által bemutatott útlevelekben szerepelnek, rendre cáfolták, hogy bármi részük lett volna a merényletben.

Forrás: AFP
A dubaji rendőrség által február 15-én nyilvánosságra hozott fényképek a gyanúsítottakról.

Franciaország magyarázatot kért a párizsi izraeli nagykövetségtől a hamis francia útlevéllel kapcsolatban. Bernard Valero külügyi szóvivő közölte, hogy Párizs folyamatos kapcsolatot tart a dubaji hatóságokkal és együttműködik a nyomozásban. A francia külügyminisztérium szerint a kérdéses francia útlevél hamis.

Andreas Michaelis, a német külügyminisztérium közel-keleti megbízottja beszélgetést folytatott a berlini izraeli ideiglenes ügyvivővel, kérve, hogy Izrael adjon át minden információt, amely hozzájárulhat a halál körülményeinek tisztázásához.

Dublinban bekérették a külügyminisztériumba az izraeli nagykövetet, aki közölte, hogy semmit sem tud a dubaji gyilkosságról. Michael Martin ír külügyminiszter közölte, hogy "rendkívül súlyos eset" történt, amely ír állampolgárok biztonságát veszélyezteti.

A Hamász szerint a Moszad áll a gyilkosság mögött

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter szerdán nem volt hajlandó sem cáfolni, sem megerősíteni Izrael érintettségét az ügyben, és hivatalosan Izrael azóta is hallgat. Egyes izraeli szakértők szerint azonban Mabhúhot - aki a Hamász palesztin radikális mozgalom egyik katonai parancsnoka volt - január 20-án a Moszad izraeli titkosszolgálat módszerével ölték meg Dubajban.

A szállodai szobában, amelyben a gyilkosok Mabhúhhal végeztek, a rendőrök olyan körülményeket találtak, mintha az áldozat természetes halállal halt volna meg. Halálának igazi okára csak egy héttel később jöttek rá, miután a dubaji hatóságok a Hamász sürgetésére vizsgálatot indítottak az ügyben. A dubaji rendőrfőnök kijelentette: csaknem bizonyos, hogy a Moszad áll a gyilkosság mögött.

A Moszad vezetője, Méir Dagan nem lát okot arra, hogy lemondjon a gyilkosság miatt, és valószínű, hogy Benjámin Netanjahu kormányfő sem fogja erre kérni - mondta csütörtökön a hírszerzési főnök egyik bizalmasa. Egy izraeli forrás szerint Dagan lemondása egyenlő lenne a felelősség vállalásával.

A Palesztin Hatóság (PH) biztonsági szolgálatának egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője Rámalláhban csütörtökön azt állította, hogy a gyilkossággal összefüggésben az elmúlt napokban Szíriában letartóztatták Nehru Maszúdot, a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok egyik magas rangú vezetőjét. A Hamász szíriai szóvivője azonban ezt az információt hazugságnak nevezte. Egyúttal megerősítette, hogy a dubaji rendőrség által kihallgatott két másik palesztin férfi viszont korábban a Palesztin Hatóság biztonsági szolgálatának tagja volt, akiket a Moszad beszervezett. A Hamász a botrány kirobbanása óta azt a meggyőződését hangoztatja, hogy a Moszad áll a gyilkosság mögött.