Lemondott az ittas vezetésen ért német püspöknő

Vágólapra másolva!
Távozik a hannoveri evangélikus egyház éléről az a püspöknő, akit ittas vezetésen értek. Az ügyészség szerint a püspöknő "tökéletesen alkalmatlan állapotban vezetett".
Vágólapra másolva!

Benyújtotta szerdán lemondását az ittas vezetésen ért német püspöknő, Margot Kässmann. "Múlt szombaton nagy hibát követtem el." - mondta a német evangélikus egyház hannoveri feje újságírók előtt, majd hozzátette: "A szívem teljesen tisztán azt súgja nekem, hogy nem maradhatok. Lemondok minden egyházi tisztségemről."

Az 51 éves püspöknőt, akit tavaly választottak a hannoveri egyház élére, szombaton kapták el, miután áthajtott egy piros lámpán. A rendőrök megszondáztatták, és kiderült, hogy a nő ittasan vezette a kocsiját. A hannoveri ügyészség szóvivője szerint az asszony "tökéletesen alkalmatlan állapotban vezetett".

Kässmann kedden ismerte el a nyilvánosság előtt a tettét. Akkor úgy nyilatkozott, hogy sokkolta, hogy ekkora hibát követett el. Az egyház vezetői később kiálltak az asszony mellett, és bizalmukról biztosították őt, ám mind az egyházban, mind a sajtóban többen felvetették, hogy az asszonynak illő lenne lemondania tisztségéről. Egy friss németországi felmérés szerint az állampolgárok többsége - tízből hatan - úgy vélik, elítélendő, amit a püspöknő tett.