Lefújták a cunamiriadót a Csendes-óceánon

Vágólapra másolva!
Lefújták vasárnap a chilei földrengés miatt a Csendes-óceán térségére kiadott cunamiriadót. Japánban több mint háromszázezer embert telepítettekki, és számos más ország is felkészült a szombati rendkívül heves chilei földrengés keltette szökőárra. A néhol 2-4, másutt másfél méteres vagy alacsonyabb hullámok jelentősebb károkat csak a chilei partoknál okoztak.
Vágólapra másolva!

A Hawaiin működő Csendes-óceáni Szökőár-előrejelző Központ lefújta az óceán országaira elrendelt cunamiriadót, amelyet a chilei földrengés nyomán hirdettek ki. A központ 53 országra és térségre adott ki figyelmeztetést közvetlenül a földrengés után, majd vasárnap azt követően fújta le, hogy csak kisebb hullámokat jelentettek Japánból és Oroszországból. Jelentősebb károkról vagy sérülésekről nem érkezett jelentés. A japán hatóságok egy fokozattal, nagyobbról normálisra csökkentették a cunamiriadó szintjét - közölte a japán meteorológiai intézet. A fő sziget, Honsú három északi prefektúrájára vonatkozó riadó "normális" szintje nem jelenti ugyanakkor az óvintézkedések teljes felfüggesztését.

Japánban, ahol három méteres hullámokra is számítottak, 320 ezer ember kimenekítését rendelték el vasárnap az ország fő szigetén, Honsún. A riasztás Aomori, Ivate és Mijagi prefektúrákra terjedt ki. Az Ivate prefektúrában lévő Kudzsi kikötőjében a szökőár magassága elérte a 120 centimétert negyven perccel az első, 90 centiméter magas árhullámokat követően - közölte a japán meteorológiai intézet -, a kikötőváros utcáit elöntötte a víz.

Cunami-riadó volt az orosz Távol-Keleten is, elsősorban a Kuril-szigetek déli részén. Hozzá is láttak a part menti települések evakuálásához, de közép-európai idő szerint vasárnap reggelig a legnagyobb hullám 80 centiméter magas volt. Szahalinon is felszólították a helyi lakosokat, hogy ne menjenek ki a part menti jégre, de bejelentették, hogy a lakott településeket nem fenyegeti veszély. Az orosz Távol-Keleten ugyanakkor különböző erősségű hullámokra számítanak még legalább 2-3 napon át, ám az eddigi jelzések szerint a szintingadozások csekélyek és ezért várhatóan hamarosan lefújják a riadót.

A Chile középső részét sújtó szombati földrengés után kialakult szökőár korábban csaknem két és fél méteres hullámokkal csapott le egy chilei város, Talcahuano partszakaszára, ahol partra sodorta a kikötőben horgonyzó halászhajókat. A szökőár húsz perccel azután érte el Talcahuanót és tíz másik óceánparti települést, hogy hajnalban (helyi idő szerint fél négykor, közép-európai idő szerint fél 8-kor) egy 8,8 erősségű földrengés rázta meg a dél-amerikai ország középső részét. A rengés epicentruma az óceánparti nagyváros, Concepcion közelében volt (a földrengésről szóló ekső hírünket itt olvashatja, a legfrissebb információkat pedig ebben a cikkben találja).

Egy nagyobb árhullám elérte a chilei partoktól 660 kilométerre fekvő Robinson Crusoe-szigetet is, de nem okozott jelentősebb károkat. Az AFP francia hírügynökség Tahitin tartózkodó tudósítója a helyi hatóságokra hivatkozva azt közölte: a cunami a francia területek közül először a Gambier-szigeteket érte el helyi idő szerint reggel fél hétkor. Hét és nyolc óra közt négyméteres hullámok csaptak le a Marquesas-szigetekre, de csak néhány hajót rongáltak meg, mert a lakosságot már korábban risztották. Tahitit már csak kisebb hullámok érték el.

A Csendes-óceán szinte teljes térségében, többek között Hawaii-szigeten, Japánban, Ausztráliában és a Fülöp-szigeteken is szökőárriadót hirdettek a chilei földrengés után. Francia Polinéziát közép-európai idő szerint fél kilenc körül elérte a szökőár. Az amerikai meteorológiai szolgálat arra számít, hogy a szökőárhullám végigvonul a Csendes-óceánon, de nagyjából 30 centiméteresre apad, mire a japán partokhoz ér. A szakemberek szerint ugyanakkor tartani lehet tőle, hogy a hullám károkat okoz a csendes-óceáni szigeteken. A chilei haditengerészet a kőtömbökből faragott szobrokról, a moaikról híres Húsvét-szigetet részlegesen kiürítették.

Forrás: AFP
Árhullám a Francia Polinéziához tartozó Ua Pou partjainál (Több képért kattintson a fotóra!)

A Csendes-óceáni Cunami Előrejelző Központ riasztást adott ki a Hawaii-szigetekre is, ahol már kora reggel megszólaltak a szirénák: arra figyelmeztették a lakosságot és a turistákat, hogy hagyják el a partmenti területeket. "A legrosszabbra készülünk, és a legjobbat reméljük" - mondta a CNN hírtévének Mufi Hannemann, Honolulu polgármestere. A partmenti utakat lezárták, az alacsonyan fekvő szállodákat kiürítették. Az első hullámok a CNN szerint közép-európai idő szerint este negyed 12-kor érték el a szigeteket, de csak körülbelül egyméteresek voltak.

A Csendes-óceán túloldalán, Japánban - így Okinava szigetén is, amelyet nem sokkal a chilei előtt ugyancsak egy erős földrengés sújtott - közép-európai idő szerint vasárnap érkeztek meg a cunami hullámai, de egyelőre nem okoztak károkat. Volt, ahol 27 centiméteres volt az árhullám.