Rálőttek a Magyar Koalíció Pártjának önkormányzati képviselőjére

Vágólapra másolva!
Rálőttek Basternák Lászlóra, a Magyar Koalíció Pártjának képviselőjére szerda este Ógyallán. A támadásban senki nem sérült meg, az indíték és az elkövető egyelőre ismeretlen.
Vágólapra másolva!

Szerda este kilenc óra tájban családi háza előtt rálőttek Basternák Lászlóra, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) Nyitra megyei önkormányzati képviselőjére, Ógyalla főellenőrére - közölte az Új Szó Online csütörtökön. Az incidens indítéka és háttere egyelőre ismeretlen. Basternák a szlovákiai magyar napilap internetes honlapjának azt mondta: feleségével kutyasétáltatásból tértek éppen haza, amikor rálőttek.

"Én az egyik kutyával már bementem az udvarra, a bejárati lépcsőnél vettem le a szíjat az állatról, amikor az utcáról eldördült a lövés" - idézi vissza a történteket Basternák László. "Szerencsére nem engem, hanem a bejárati ajtó zárját találta el a golyó. A feleségem még az utcán volt, de ő is csak annyira emlékszik, hogy abból az irányból érkezett a támadó, ahonnan mi is jöttünk. Odaért a házunkhoz, lőtt, és sietve távozott is. Az arcát sajnos a feleségem nem látta, mert jól behúzta a csuklyát az arcába" - mondta a megyei önkormányzati képviselő.

Az Új Szó Online azt írja, nem ez volt az első támadás Basternák László ellen, aki az előző választási ciklusban a dél-szlovákiai kisváros polgármestere volt. Még 2002-ben festékes ballonokkal dobálták meg házát, több névtelen fenyegető levelet kapott polgármestersége idején és azóta is. Basternák László az MKP ismert személyisége, a párt révkomáromi járási elnöke, s neve várhatóan rajta lesz az MKP parlamenti képviselőjelöltjeinek listáján is.

Renáta Cuháková, a Nyitra megyei rendőrkapitányság szóvivője az MTI tudósítójának telefonos érdeklődésére megerősítette a tényt. "Igen, a hír igaz. A nyomozás folyamatban van. Utána tájékoztatást adunk" - fejtette ki a szóvivő.