Robbantások árnyékában szavaztak az irakiak

Vágólapra másolva!
Már 35-en meghaltak a vasárnapi iraki választásokat ellehetetleníteni próbáló terrortámadásokban. Egy lakóházat is romba döntöttek a merénylők, és hajnal óta aknavetőktől hangos Bagdad. Az irakiak csaknem 79 százaléka ettől függetlenül elment szavazni, erre buzdította őket minden állami vezető, sőt maga a keményvonalas síita hitszónok, Moktada al-Szadr is.
Vágólapra másolva!

Bezárták az szavazóhelységeket a vasárnapi iraki parlamenti választásokon. Több robbantásos merényletet is végrehajtottak a nap folyamán eddig legkevesebben 35-en vesztették életüket és több mint százan sérültek meg. Bagdadban és más városokban eddig két épületet döntöttek romba robbantások, és vállról indítható rakéták tucatjait lőtték ki támadók. Az iráni határt lezárta Irak, több tízezer katona áll készenlétben és tilos autóval közlekedni vasárnap - sorolja a BBC a kényszerintézkedéseket.

Tizenkét ember halt meg és nyolc sérült meg, amikor robbanás rázott meg, majd döntött romba egy észak-bagdadi lakóházat - írja a BBC az egyik merényletről. Nem sokkal ezután egy másik bagdadi detonáció újabb öt áldozatot szedett, egy falludzsai szavazóhelyiség közelében pedig bomba robbant. Országszerte ezen kívül hét ember halt meg támadásokban.

Aknavetők zaját lehetett hallani a szavazókörök hajnali 4 órai megnyitása után Bagdadban és Szalahuddin tartományban is. Egy - az al-Kaida terrorhálózathoz közel álló - iszlamista szervezet a szavazás előtt röplapokon figyelmeztette a lakosságot, hogy ne menjen el voksolni.

"Az ilyen támadások zömét azért tervelik ki, hogy pszichológiailag terrorizálják a szavazókat, és megakadályozzák, hogy az urnákhoz járuljanak" - mondta a merényletekről Núri al-Maliki iraki kormányfő a BBC-nek. Maliki felszólította a lakosságot, hogy nagy számban vegyenek részt a választáson, mivel csak ez adhat lendületet az iraki demokráciának.

Irakban valóban van némi remény, az utóbbi hónapokban jelentősen csökkent az erőszak mértéke, bár még mindig előfordulnak több áldozatot is szedő merényletek, a korrupció is átsző mindent és az alapvető szolgáltatások (például az elektromos áram) is akadoznak.

A radikális hitszónok is szavazásra buzdít

Dzsalal Talabáni államfő az elsők között ment el szavazni vasárnap, Szulejmanija városában. "Ez a választás demokráciánk menetelésének újabb lépését jelentheti" - mondta. Moktada al-Szadr, radikális síita hitszónok maga is az erőszak elvetésére és szavazásra buzdította az irakiakat. Egyes mecsetekből pedig hangosbemondókon bíztatják az embereket, hogy menjenek el voksolni. A BBC szerint a támadások ellenére az látszik, hogy hosszú sorok kígyóznak a szavazókörök előtt a nagyobb városokban.

Az Iraki Független Választási Bizottság (IHEC) szerint az iraki választók csaknem 79 százaléka elment szavazni.

19 millió iraki járult vasárnap az urnákhoz, és a parlament 325 tagját választhatják meg. 200 ezer iraki rendőr és katona vigyáz majd a szavazókra. A katonák, rendőrök, elítéltek és a szavazóköri voksolásra képtelenek már csütörtökön, a külföldön élő irakiak (köztük a 2 millió menekült) pedig pénteken adhatták le voksuk. Legutóbb 2009 februárjában tartottak választásokat Irakban, akkor a helyi képviselőkre szavazhattak az emberek.

A mostani választást kulcsfontosságúnak tartják Irakban és külföldön is abból a szempontból, hogy béke köszönt-e Irakra ezután, vagy újra polgárháborús állapotokba süllyed az ország. Az Egyesült Államoknak is lényeges kérdés ez, hiszen Barack Obama amerikai elnök 2011 végéig teljesen ki akarja vonni az amerikai csapatokat Irakból. Ehhez valószínűleg az is kell majd, hogy a választások győztese minden nagyobb felekezetet, síitákat és szunnitákat is bevegyen a kormányba.

A 2005-ös parlamenti választásokon a síita felekezethez tartozó pártok domináltak, így kerülhetett a kormányfői pozícióba Núri al-Maliki. Malikinek most is lehet esélye a hatalomban maradásra, de mivel a szunniták 2005-tel ellentétben nem bojkottálják a választást, jobban szétoszolhatnak a voksok.

Az iraki választásról szóló előzetes cikkünket itt olvashatja.