Több százan haltak meg vallási zavargásokban Nigériában

Vágólapra másolva!
Egy riporter beszámolója szerint legalább kétszázan haltak meg a keresztények és a muszlimok között kitört zavargásokban Nigéria középső részén. A legtöbb halott bozótvágó késsel megölt nő vagy gyerek. A Vöröskereszt szóvivője szerint a mostani támadást bosszúból követték el a januári, ötszáz áldozatot követelő támadásokért.
Vágólapra másolva!

Kiújultak a keresztények és muszlimok közötti zavargások a Nigéria középső részén található Jos városában és környékén. Az utcákon szemtanúk szerint legalább kétszáz holttest feküdt vasárnap. Emberek százai menekültek el a településekről.

Egy független nigériai tévéadó riportere elmondta, hogy a legtöbb halott bozótvágó késsel megölt nő vagy gyerek. A riporter a szövetségi állam egyik kormánytisztviselőjének a kíséretében járta az utcákat a városban és környékén.

A Vöröskereszt helyi szervezetének szóvivője arról számolt be, hogy a hadsereg egységei vasárnap elkezdték körbevenni a szóban forgó településeket. Szemtanúk elmondták, hogy az emberek lemészárlása vasárnap hajnali 3 órakor kezdődött abban a faluban, amelyben a legnagyobb arányban élnek keresztények, pedig a településeken éjszakai kijárási tilalom van érvényben, és katonák őrzik azokat.

A térségben azóta van éjszakai kijárási tilalom, hogy januárban vallási indíttatású erőszakcselekményekben csaknem ötszázan haltak meg, zömmel muszlimok. Utána a rendőrség több száz embert őrizetbe vett a gyilkosságok elkövetésének gyanújával. A Vöröskereszt szóvivője szerint a mostani támadást bosszúból követték el a januári támadásokért. Az utóbbi évtizedben több ezer embert öltek meg Nigériának ezen a vidékén vallási okból.