Megtalálták a volt ciprusi elnök ellopott holttestét

2010.03.09. 13:02

Megtalálták Tasszosz Papadopulosz volt ciprusi elnök holttestét, amelyet tavaly loptak el ismeretlenek egy nicosiai temetőből. A holttest nyomára névtelen bejelentés vezette a rendőrséget. Azt nem tudni, kik és miért lopták el.

Előkerült Tasszosz Papadopulosz volt ciprusi elnök holtteste, amely tavaly december elején tűnt el sírboltjából. A ciprusi rendőrséget egy névtelen bejelentés vezette el hétfőn ahhoz a nicosiai temetőhöz, ahol a holttestet elhelyezték a tolvajok. Azóta szakértői vizsgálatok is megerősítették, hogy a megtalált test a volt elnöké - írja a Guardian.

A holttestet - amelyet a rendőrség szerint a napokban helyezhették a megtalálási helyére - egy másik nicosiai temetőből lopták el még tavaly december elején, a volt elnök halálának első évfordulóján. Az elkövetők leemelték a sír súlyos márványfedelét, kiásták a több méter mélyen fekvő koporsót, majd citrommal hintették be nyomaikat. Ellopásának okáról több elmélet is felröppent, például, hogy politikai, esetleg etnikai okok állnak mögötte a görög-török ellentét által megosztott szigeten (Papadopulosz 2003 és 2008 közötti elnöksége idején hevesen ellenezte a sziget görög és török részének ENSZ által javasolt újraegyesítését). A rendőrség azt feltételezte, hogy bűnözők voltak a tettesek, akik feltehetően váltságdíjért lopták el a testet.

Az eset nem sokkal azután történt, hogy egy korábban elhunyt ausztriai milliárdos ellopott holttestét Magyarországon találták meg, a ciprusi rendőrség akkor többek között a magyar hatóságoktól is segítséget kért.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK