Farkasok okozhatták egy nő halálát Alaszkában

Vágólapra másolva!
Kocogás közben támadhatták meg a később holtan talált tanárnőt farkasok Alaszkában. A boncolás egyértelműen állati harapásnyomokat fedezett fel a nő holttestén. Ő lehet 50 éve az első ember, akit farkasok öltek meg az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Farkasok téphettek szét a gyanú szerint egy éppen kocogó alaszkai tanárnőt - írja a BBC. A boncolás azt mutatta ki, hogy a 32 éves Candice Berner állattámadásból származó sebekbe halt bele, harapásnyomokat találtak a testén. Holttestére egy vidéki út mellett találtak rá, véres nyom vezetett egy bokor aljába. A nő körül több farkas lábnyoma is látszódott.

A rendőrség figyelmeztetett, hogy az utóbbi időszakban aggresszíven viselkednek a környékbeli farkasok. Audie Holloway, az alaszkai állami rendőrségtől azt mondta, hogy nincs más nagyragadozó a környéken, ami ilyen aktív lenne. Szerinte is farkasnyomok voltak a holttest környékén.

A BBC szerint ha valóban beigazolódnak az első hírek, akkor 50 év óta Berner lehet az első ember, akit farkasok öltek meg az Egyesült Államokban.

Az áldozat a pennsylvaniai Slippery Rockból költözött az elszigetelt környékre augusztusban. Speciális igényű gyerekekkel foglalkozó tanárként jött Chignik Lake kis közösségébe, ami 760 kilométerre délre található Alaszka legnagyobb városától, Anchorage-től. Egy iskolai tisztviselő szerint a nő gyakorlott hosszútávfutó volt.