Belebakizott a szlovák himnuszba Ján Slota

Vágólapra másolva!
Hibásan idézte a szlovák himnusz szövegét, és a szerző nevét sem tudja helyesen a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota. A bakit a német hírügynökség szúrta ki, és különösen nagy feltűnést keltett, mivel Szlovákiában komoly vita folyik az úgynevezett hazafias törvényról, ami kötelezővé teszi a himnusz éneklését az iskolákban. A Sme című napilap szerint lehet, hogy az államfő alá sem írja a törvényt.
Vágólapra másolva!

Nem ismeri Szlovákia himnuszát Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenességéről ismert elnöke, sőt, azt sem tudja, ki szerezte a szövegét - írta a német DPA hírügynökségre hivatkozva a szlovák sajtó. A himnusz egyik sorában - szó szerinti fordításban - az szerepel: "Állítsuk meg őket, testvérek, hiszen ők elvesznek!" Slota ehelyett azt mondta: "Ébredjünk, testvérek, hiszen ők elvesznek!"

Slota a hét elején külföldi újságíróknak nyilatkozott a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezésére jóváhagyott hazafiassági törvényről, amely a diákoknak is rendszeres himnuszhallgatást, éneklést ír elő. A német DPA hírügynökség azonban figyelmeztet: Slota nem tudta pontosan idézni a himnusz szövegét. Sőt nem tudta, hogy azt ki szerezte: Janko Matúska helyett Janko Krált említette.

Peter Palus pártszóvivő próbálta menteni a helyzetet. "Biztosíthatom Önöket, hogy Ján Slota a himnusz szerzőjének nevét és a himnusz szövegét is ismeri, azoktól eltérően, akik az elnöki palota előtt tüntettek." Ezzel arra a körülbelül ezer tiltakozóra utalt, akik a héten Ivan Gasparovic államfőtől azt követelték, ne írja alá a hazafiassági törvényt (amely többek közt a himnusz éneklését írja elő az iskoláknak - erről itt olvashat részletesen). Az SNS szerint Slota a himnusz valamennyi versszakát ismeri. Tévedései semmit sem jelentenek, bár igaz, hogy a pártelnöknek kissé nehezen megy a nevek megjegyzése.

A pozsonyi Sme napilap értesülése szerint az államfő fontolgatja, hogy nem írja alá a törvényt,amely április elsején léphetne hatályba. A lap úgy tudja, hogy Robert Fico kormányfő pártja, a Smer is ezt kéri tőle, mert a jogszabály nem várt ellenkezést váltott ki szlovák közvéleményben is, márpedig Szlovákia választásokra készül. Állítólag a két szlovák ellenzéki parlamenti párt - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom - is megbánta, hogy tartózkodott a szavazáskor.