Rendőrautóra tüzeltek Moszkvában, egy rendőr meghalt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Tüzet nyitottak rendőrökre ismeretlen tettesek Moszkvában szombaton hajnalban. Egy rendőr életét vesztette, egy másik súlyos sérülést szenvedett.

A rendőröket egy családi veszekedéshez hívták ki, de a háznál, ahová tartottak, észrevettek és gyanúsnak találtak egy BMW 7 típusú, fekete autót. Igazoltatni akarták a benne ülőket, de azok egyike tüzet nyitott rájuk. Hivatalos közlés szerint a sérült rendőr rálőtt a menekülő autóra, de nem tudni, eltalálta-e.

A támadóknak, akik az első vizsgálatok szerint Dagesztánból származnak, sikerült elmenekülniük. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfiak után. "Számunkra becsületbeli kérdés, hogy megtaláljuk és elfogjuk ezeket a banditákat" - közölte a helyi rendőrfőkapitány. Azt nem lehet tudni, hogy hányan voltak a támadók.

Moszkvában egyre gyakoribbak az utcai lövöldözések. Többnyire az autósok rántanak fegyvert, amikor összekülönböznek egy előzés, elsőbbségadás, vagy valamilyen kisebb koccanás ügyében. Az esetek túlnyomó többségében gumilövedékes fegyvert használnak, mégis volt már több haláleset.