Vak gyerekeket is molesztálhattak katolikus szerzetesek Hollandiában

Vágólapra másolva!
Az NRC Handelsblad című holland újság saját nyomozására hivatkozva arról írt csütörtökön, hogy vak gyerekeket is molesztáltak katolikus szerzetesek Hollandiában az 1960-as években. Az érintett szerzetesrend mai vezetője sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.
Vágólapra másolva!

Vak iskolás gyerekekkel szemben is követtek el rendszeresen szexuális visszaéléseket katolikus szerzetesek Hollandiában - írta csütörtökön az NRC Handelsblad című holland újság saját és a holland állami rádió nyomozása alapján. Az érintettek szerint a dél-hollandiai Grave településen, a Szent Henrik Vakok Intézetében történtek a visszaélések az 1960-as években, az elkövetők pedig az Irgalmas Szűz Tilburgi Testvérei elnevezésű katolikus férfi szerzetesrend tagjai voltak, összesen hatan.

"Hetente többször megtörtént az osztályteremben - minthogy a többi gyerek nem látta - vagy egy raktárban" - mondta a diákotthon egyik korábbi lakója, a ma 54 éves Peter Dijcks, aki szerint a visszaélések legalább három évig tartottak. Az egyházi hatóságok tudomást szereztek róluk, de eltussolták őket - állítja a lap. A szexuális visszaéléseken túl a vak gyerekeket rendszeresen bántalmazták is az újság szerint.

A szerzetesrend mai vezetője, Jan Koppens sajnálatát fejezte ki az egykori incidensek miatt, amelyeket bűncselekményeknek nevezett. A gyanúba keveredett szerzetesek közül már egy sincs életben. A holland szerzetesrend a 80-as évek végén másnak adta át a gravei vakok intézetének vezetését.

A Szent Henrik már a harmadik, katolikus felügyelet alatt álló hollandiai bentlakásos iskola, amelynek egykori növendékei az elmúlt napokban őket ért szexuális zaklatásokról számoltak be. Az egyik intézményben állítólag szerzetes nővérek zaklattak iskolás fiúkat. A Segítség és Jog elnevezésű egyházi szervezet eddig jóval több mint 600, gyermekekkel szemben elkövetett visszaélésekre utaló esetet regisztrált. A holland katolikus püspöki konferencia szakértői bizottságot állított fel a vádak igazságtartalmának felderítésére.