Üres átrepülésre kaptak engedélyt több országban az izraeli kémrepülők

Vágólapra másolva!
Fegyver és hírszerző berendezés nélküli repülésre kapott engedélyt a bolgár, a román és a a török hatóságoktól az a két izraeli kémrepülőgép, amely múlt szerdán Budapest fölött is átrepült. Erről az érintett országok külügy- és védelmi minisztériumai számoltak be.
Vágólapra másolva!

Nem volt fegyver, illetve fényképezésre vagy hírszerzésre alkalmas felszerelés a bolgár és a török hatóságok szerint annak a két izraeli repülőgépnek a fedélzetén, amelyek Magyarország légterébe is berepültek március 17-én. A berepülés miatt kedden rendkívüli ülést tart a magyar országgyűlés Honvédelmi Bizottsága

A bolgár külügyminisztérium honlapján arról tájékoztatott, hogy Izrael szófiai nagykövetsége március 1-jén jegyzékben kért engedélyt arra, hogy Izrael két repülőgépe két irányban is átrepülhessen az ország légterén gyakorlat céljából. A jegyzékben leírták a repülőgépek jellemzőit, és pontosították, hogy fedélzetükön nincs fegyver, sem pedig felderítő berendezés. Az átrepülésre szóló engedélyt március 17-re, a Nevatim-Budapest-Várna-Nevatim útvonalra adták ki, aznap végre is hajtották a repüléseket.

Az izraeli gépek leszállás nélkül, kétszer alacsonyan átrepültek a várnai repülőtér fölött, ez a gyakorlat része volt. A minisztérium hozzátette: az átrepülésre szóló engedély kiadása szokásos eljárás. 2009-ben külföldi repülőgépek 3231 esetben kaptak repülési engedélyt Bulgáriában, és 61 állandó diplomáciai engedélyt is kiadtak a bolgár légtéren való átrepülésre.

A török légierő parancsnoksága is megerősítette, hogy a két izraeli repülőgép a szükséges engedélyek birtokában haladt át a török légtéren - írta a Muslim News hírportál. Az engedélyeket a török hatóságok egyebek mellett azzal a feltétellel adták ki az izraeli gépeknek, hogy fedélzetükön nem szállíthatnak "fényképezésre, felderítésre vagy hírszerzésre alkalmas elektronikus berendezéseket" - közölte a török légierő.

A román védelmi minisztérium ugyancsak azt közölte, hogy a két Gulfstream típusú izraeli harci repülőgép engedéllyel repült át Románia felett március 17-én. Szerintük a gépek légi navigációs gyakorló repülést hajtottak végre.