Összekülönbözött Obama és Netanjahu a jeruzsálemi telepek miatt

2010.03.24. 10:40

Barack Obama amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni találkozójukon nem tudtak közös nevezőre jutni a kelet-jeruzsálemi építkezési tervekről. Netanjahu korábban azt mondta, hogy nem akarja az USA és Izrael kapcsolatát terhelni a palesztin-kérdéssel.

A Washingtonban tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a helyi idő szerint kedd este tartott első megbeszélés után ismét találkozott vendéglátójával, Barack Obama amerikai elnökkel. Netanjahu emelt hangon szólt Jeruzsálem, a tervezett kelet-jeruzsálemi építkezések ügyéről, láthatólag keveset törődve Obama elégedetlenségével, aki a Fehér Házban fogadta őt.

Az első, másfél órás megbeszélés után Netanjahu nem hagyta el az elnöki rezidenciát, teljesen elzárkózott a sajtó elől, és munkatársaival tanácskozott - közölte egy név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselő. Az izraeli vendég ezután újabb találkozót kért Obamától, és a két politikus egy második, 35 perces eszmecserét folytatott. Utána - a szokásoktól eltérően - nem álltak a kamerák elé, s nem szóltak újabb tárgyalásuk tartalmáról és légköréről.

Néhány órával korábban Netanjahu azt mondta újságírók előtt, hogy "Izrael és az Egyesült Államok kapcsolatait nem szabad megterhelni az izraeli-palesztin békefolyamatot illető nézeteltérésekkel".

Az Obama-Netanjahu találkozó közben vált ismertté, miszerint a jeruzsálemi önkormányzat engedélyt adott arra, hogy a város keleti felén felszámoljanak egy palesztin szállodát, és a helyén felépítsenek egy húszlakásos társasházat izraeli családok számára.

A Jeruzsálemben szerdán kiadott hivatalos izraeli közlemény szerint "jó légkörben" zajlott le a washingtoni eszmecsere, s "a küldöttségek szerdán folytatják a (keddi) találkozón fölvetett gondolatok megvitatását". A washingtoni Fehér Ház illetékesei nem voltak hajlandók minősíteni a tárgyalások hangnemét és tartalmát.

KAPCSOLÓDÓ CIKK