Kommandósokat küldene a cigánytelepekre Slota pártjának képviselője

Vágólapra másolva!
Rendet tenne a szlovákiai romatelepeken a magyarellenes kijelentéseiről is ismert Szlovák Nemzeti Párt. A párt egyik képviselője csütörtökön kijelentette: a kommandósoknak gyakrabban kell megjelenni a romatelepeken.
Vágólapra másolva!

Kommandósokkal oldaná meg a romakérdést Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). "A roma telepeken kemény kézre van szükség. A problémáknak az lenne a legjobb megelőzése, ha kommandósok tennének rendet, vagy gyakrabban jelennének meg a telepeken" - jelentette ki Jakub Gajdosík, az SNS képviselője, a párt ifjúsági szervezetének elnöke pozsonyi sajtóértekezletén csütörtökön.

Gajdosík azzal indokolta az ötletet, hogy "hadd lássák a cigányok, hogy a törvény keze őket is eléri". Ludovít Galbavy, a szlovák kormány romaügyi biztosa azonnal bírálta és elutasította a felvetést.

Gajdosík elmondta: az SNS képviselői már találkoztak Ján Packa országos rendőrfőkapitánnyal, és felkérték, hogy foganatosítson megelőző intézkedéseket a roma telepeken. A párt javasolja, hogy a romák a szociális támogatásokat ne pénzben, hanem utalványok formájában kapják meg.

Az SNS a kisebbik szlovák kormánypárt. A párt elnöke, Jan Slota többször tett már cigányellenes és magyarellenes kijelentéseket.