A pápára is fröccsent a pedofil papok szennyéből

Vágólapra másolva!
Miközben apostoli levéllel igyekszik helyreállítani az ír a zaklatási ügyek miatt megingott bizalmat a katolikus egyházban a pápa, két országban is feszegetik esetleges személyes szerepét hasonló ügyek eltussolásában. Egy német és egy amerikai pap pedofil ügyében is felmerült a neve Joseph Ratzingernek, aki Olaszországban is pedofil ügyek kipattanására számíthat. A Vatikán szerint nem ingott meg a pápa tekintélye, de esetleges lemondására egyre kisebb odsszokal lehet fogadni.
Vágólapra másolva!

"(...) Kifejezésre kell juttatnom azt a meggyőződésemet is, hogy ahhoz, hogy ebből a fájdalmas sebesülésből felépüljön, az írországi egyház első feladata, hogy az Úr és az emberek előtt elismerje azokat a súlyos bűnöket, amelyeket védtelen fiatalok ellen követtek el..." - olvasható XVI. Benedek pápa az írországi katolikus egyházat megrázó pedofil és zaklatásos botrány ügyében írt levelében.

Az ír katolikus egyházat tavaly több támadás is érte gyermekzaklatási ügyek miatt. Novemberben egy jelentés feltárta, hogy a dublini egyházkerületben több gyerekmolesztáló pap ügyét is eltussolták, néhány hónappal korábban pedig egy másik jelentést tettek közzé, amelyben a huszadik század hat évtizedének viszonyait vizsgálták a katolikus nevelési intézményekben. Több száz zaklatásos esetet találtak, amelyben papok és a világi személyzet is érintett volt. Ez utóbbi jelentésről szóló hírünket itt találja, a zaklatásokról pedig itt olvashat bővebben.

Az ima ereje

Az írországi eseményeket a gyors társadalmi változásokkal, elvilágiasodással magyarázó pápa az áldozatokat Jézus megértésével vigasztalta, és azt írta nekik, hogy az egész egyház érzi "a szégyent és a lelkiismeret-furdalást".A bűnöket elkövető egyháziaknak és világi alkalmazottaknak azt üzente, "felelnetek kell a mindenható Isten előtt és az erre létrehozott bíróságok előtt", és személyes imát és penitenciát rótt ki rájuk.

A pápa, aki arra kérte az ír hívőket, hogy imádkozzanak a sebek begyógyítása és az ír egyház megújulása érdekében, illetve apostoli vizitációt rendelt el Írországban, leveléből nem hagyta ki az ügyeket eltussoló püspököket sem. Nekik így szólt intése: "Nem lehet tagadni, hogy néhányan közületek és elődeitek közül mulasztottatok, olykor súlyosan, a hosszú idő óta fennálló kánonjogi normák betartásában a fiatalokkal szemben történt szexuális visszaélések ügyében."

A pápa szerdán el is fogadta egy ír püspök lemondását. John Magee a dél-írországi Cloyne püspökéről 2008-ban állapította meg egy egyházi vizsgálóbizottság, hogy nem kezelte megfelelően az egyházmegyéjében történt szexuális visszaélésekről szóló panaszokat. (Magee ügye ugyanakkor nem kapcsolódik közvetlenül az írországi zaklatások állami vizsgálatához.)

A pápa a püspököknek szóló intése azért különösképp érdekes, mert az utóbbi heteken több olyan ügy is napvilágot látott - a legutóbbi éppen szerdán - amelyben kisebb-nagyobb mértékben az ő szerepe is felmerül ilyen eltussolási ügyekben.

Siketeket fogdosott

Szerdán a New York Times írta meg, hogy XVI. Bendek - még mint a Hittani Kongregáció vezetője - nem fosztotta meg papi hivatásától azt az amerikai papot, aki akár 200 hallássérült kisfiút is zaklathatott az amerikai katolikus egyház egyik siket gyerekekkel foglalkozó intézetében a wisconsini St. Francisben.

A lap birtokába került az egyháznak az ügyről szóló belső levelezése, amelyből kiderül, hogy az egyházi tisztviselőknek, miközben azon vitáztak, hogy kizárják-e a rendből a papot vagy sem, legfőbb gondja mégis az volt, hogy elkerüljék botrányt. XVI. Benedek pápa 1981-től 2005-ig vezette a Hittani Kongregációt, amelynek a feladatai közé tartozik, hogy eldöntse, a különböző ügyekkel maggyanúsított papok ellen indítsanak-e, a végső soron a papi rendből való kitaszítottságot is eredményezhető kánonjogi eljárást.

Megesett rajta a szíve

A siket kisfiúkat zaklató, 1998-ban elhunyt Lawrence C. Murphy ellen soha nem indult ilyen eljárás. Joseph Ratzinger bíborosnak, a jelenlegi pápának, két levelet is írtak a wisconsini katolikus egyház elöljárói 1996-ban Murphy tiszteletes ügyében - akit a New York Times csak úgy nevez, hogy a predátor pap -, de ezekre ő nem válaszolt.

Csupán helyettese rendelt el nyolc hónap múlva teljes titokban lefolytatandó kánonjogi eljárást, amit azonban leállítottak, miután Muprhy tiszteletes személyes levelet intézett Ratzingerhez, amelyben megbánására és rossz egészségügyi állapotára hivatkozva kérte az eljárás megszüntetését. Az ügyben folytatott egyházi levelezés nyilvánosságra hozatalát két ügyvéd érte el, akik öt, Murphy tiszteletes által egykoron zaklatott - többnyire fogdosta őket - áldozatot képviseltek.

A német ügy

A pápát azonban egy hasonló, németországi ügy miatt is elővették. Több német lap, így a Spiegel, illetve a Süddeutsche Zeitung is arról írt, hogy Ratzinger münchen-ferisingi érsekként egyszer jóváhagyta egy olyan pap áthelyezését, akit gyermekbántalmazással vádoltak. Az eset a nyolcvanas évek elején történt. Azt az egyházkerület is megerősítette, hogy 1980-ban, bíboros-érsekeként a pápa engedélyezte, hogy menedéket adjanak egy pedofil papnak terápiás célból.

Forrás: AFP
Félrenézett?

"A parókián kapott helyet H. azért, hogy terápiában részesüljön. És az akkori bíboros érsek, vagyis a mostani pápa, XVI. Benedek benne volt az erről szóló döntésben" - áll az egyházkerület közleményében. A H. néven emlegetett pap egy 11 éves fiút kényszerített orális szexre, amikor Essenben szolgált, de a terápiából nem lett semmi. A pap később Grafingba került, ahol 1982 után ismét gyerekeket molesztált. 1986-ban aztán bíróság elé állították, és 18 hónap felfüggesztett börtönt kapott, amit öt év felfüggesztett börtönre növelt egy másik bíróság később. (Erről bővebben itt olvashat.)

A pápa közvetlen érintettsége ugyanakkor kérdéses az ügyben, mivel egy korábbi helyettese, Gerhard Grube volt egyházkerületi elöljáró azt mondta, hogy ő döntött az esseni pap áthelyezéséről, amiért minden felelősséget vállal. A Vatikán szóvivője, Federico Lombardi azt mondta, hogy a müncheni jelentésből kitűnik, Ratzingernek semmi köze nem volt a személyi döntésekhez, "amelynek következményeként később a bántalmazások megtörténhettek".

Bocsánatkérést követelnek

Az egyház azonban a németeknél is könnyen olyan helyzetbe kerülhet, mint Írországban. A pápa érintettségét is felvető pedofil ügyön kívül több zaklatásos és bántalmazásos esetre is fény derült a közelmúltban, ami miatt a kormány úgy döntött, különmegbízottat nevez ki a visszaélések feltárására. Több ilyen esetet vizsgálnak, például a regensburgi fiúkórusban, amelyet 30 évig vezetett George Ratzinger, a pápa bátyja.

A "Wir sind Kirche" (Mi vagyunk az egyház) nevű német katolikus reformmozgalom bocsánatkérést követel a pápától. Szerintük nem elegendő, hogy a Német Püspöki Konferencia elnöke, Robert Zollitsch egy pápánál zajlott audencia után közölte, hogy XVI. Benedeket mélyen megrázta a pedofil-botrány. "Jó lenne, ha a német pápa a bocsánatkérés szavát hallatná egy Németországban történt esetről" - közölte a reformmozgalom egyik szóvivője.

Vihar előtt Olaszország

Nem elég azonban az ír, a német és az amerikai ügy, már Olaszországban is gyűlnek a fellegek a pápa feje fölött. A La Caramella Buona (jó cukorka) nevű olasz pedofilellenes civilszervezet vezetője, Roberto Mirabile szerint a külföldi botrányok nyomán a következő hetekben várható, hogy Olaszországban is jelentősen megszaporodik azoknak a száma, akik előállnak egykori zaklatási esetükkel. "Arra számíthatunk, hogy kiderül, Olaszországban a Vatikán és a püspökök mindennél erősebben igyekeztek eltussolni az ügyeket, egyszerűen, csak mert közelebbi volt a kapcsolat, és mert itt az egyház olyan erős" - idézte a brit Guardian.

Ugyanerre számít Sergio Cavaliere olasz ügyvéd, aki 130 egyházi pedofil esetet dokumentált. Szerinte Olaszországban ugyanolyan hullámban jönnek majd az esetek, mind az íreknél, az amerikaiaknál, vagy a németeknél. "Az ügyek, amelyeket találtam, csak a jéghegy csúcsa, mivel az áldozatok eddig vonakodnak előállni, a helyi püspökök pedig egyetlen esetről sem értesítették a rendőrséget."

Forrás: AFP
A pápa és bátyja

Más előjelek is érezhetőek. Februárban a Vatikán 24 pap, szerzetes és világi testvér ellen indított vizsgálatot egy veronai siketek iskolájában az 1950-es és 1980-as években történt molesztálások miatt. A sértettek közül hárman pénteken az olasz televízióban is megismételték állításaikat. Az egyik áldozat szerint olyan mértékben zaklatták, hogy már úgy érezte "mintha halott lennék". Egy másik áldozat nem kisebb személyiséget vádolt meg molesztálással, mint Giuseppe Carraro néhai veronai püspököt, akiről felmerült, hogy szentté avatnák.

Maga Charles Scicluna, a Vatikán zaklatási ügyekben eljáró tisztviselője is az elhallgatás papok körében elterjedt "bizonyos kultúrájáról" beszélt, jóllehet tagadta, hogy a molesztálási esetek száma csúcsokat döntögetne. Szerinte 2001-től 2010-ig 3000 panasz érte a papokat. Az esetek közel 60 százalékában azonos neműek közötti kapcsolatról volt szó. A panaszok harminc százalékában heteroszexuális kapcsolatok miatt panaszolták be őket, és csak a panaszok tíz százalékban van szó pedofil papok visszaéléseiről.

Csökkenő oddszok

Hans Küng svájci teológus azzal vádolta meg XVI. Benedeket egy televíziós nyilatkozatban, hogy fontos információkat tartott titokban az egyházi visszaélésekkel kapcsolatban. A Vatikánt rendszeresen bíráló teológus egy 2001. májusi keltezésű levélre utalt, amelyet Joseph Ratzinger írt az egyházi tanítóhivatal, a Hittani Kongregáció prefektusaként. A 2005-ben nyilvánossá vált és a Vatikán honlapján is olvasható írásban Ratzinger arra utasította az egyházi méltóságokat, hogy minden, az egyházon belüli visszaélésekkel kapcsolatos panaszt és vizsgálatot neki továbbítsanak.

A botrányok miatt Németországban megingott a bizalom a pápában és az egyházban is. Egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezetteknek már csak 17 százaléka bízik az egyházban, 24 százaléka pedig a pápában. Ezek az értékek január végén még 29 és 38 százalékon álltak.

Az íreknél eközben a legnagyobb fogadóiroda, a PaddyPower jelentősen lecsökkentette a pápa esetleges lemondására vonatkozó oddszokat. Míg korábban 12/1-hez lehetett fogadni a pápa lemondására, a múlt héten ezt 3/1-re csökkentették, miután az emberek - közleményük szerint - "özönvízszerűen kezdtek a pápa lemondására fogadni". Az oddszok jelenleg 6/4-en állnak.

XVI. Benedek pápát nem gyengítették meg a média legutóbbi támadásai azért a módért, ahogyan a katolikus egyházon belül kipattant pedofilbotrányokat kezeli - közölte szombaton Federico Lombardi vatikáni szóvivő. Lombardi szerint a médiatámadások okoztak károkat, de a pápa tekintélye és a Hittani Kongregáció eltökéltsége a kiskorúakkal szemben elkövetetett szexuális visszaélések ellen, "nem gyengült meg, hanem éppenséggel megerősödött".