Megegyeztek a kormányfők Görögország megsegítéséről

Vágólapra másolva!
Kompromisszumos megoldás született Brüsszelben, ahol a gazdasági válságtól sújtott Görögország megsegítéséről tárgyaltak az euróövezet állam- és kormányfői. A segítségnyújtás nem kötelező, de állítólag minden tagállam részt vállal belőle. Döntés született az övezet pénzügyi fegyelmének szigorításáról is.
Vágólapra másolva!

Megállapodtak az euróövezet országainak állam- és kormányfői csütörtök este abban a pénzügyi mechanizmusban, amelyet szükség esetén a zónához tartozó Görögország vehet igénybe. Az övezethez tartozó 16 ország vezetői elfogadták Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök aznap közösen kidolgozott tervét.

A megállapodás értelmében Athén a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), illetve a többi euróövezeti országtól is hitelhez juthat, ha a piacokról normális feltételekkel már nem tud kölcsönözni. A kompromisszum szerint egyetlen tagállam számára sem kötelező Görögország segítése, de - mint José Sócrates portugál kormányfő elmondta - minden euróország jelezte, hogy szükség esetén részt vállal a hitelezésből.

Egyes források szerint arról is megállapodás született, hogy melyik ország milyen arányban vesz részt az uniós finanszírozásban. A legnagyobb szelet (28, illetve 20 százalék) Németországra és Franciaországra jutna, a kicsiny euróállamok (Szlovákia, Szlovénia, Ciprus és Málta) egy százalék alatti arányban szállnának be.

A kompromisszum része az is, hogy még idén döntenek az eurózónában érvényes pénzügyi fegyelem szigorításáról. Ennek az a célja, hogy a jövőben elkerüljék a göröghöz hasonló eseteket. A most kidolgozott csomag alkalmas arra is, hogy szükség esetén más bajba került euróövezeti országok is hozzá folyamodhassanak.

Az egyezményt azonnal üdvözölte Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök, aki szerint az uniós szolidaritás szempontjából nagyon kielégítő megoldás született. Hangoztatta, hogy az EU és Görögország is tett egy fontos lépést előre. Görög részről csütörtökön újra megerősítették azt, hogy a segítséget csak szükség esetén veszik igénybe.