Halott rokonát akarta repülőre ültetni két nő Liverpoolban

Vágólapra másolva!
Elhunyt hozzátartozójával próbált felszállni két német származású nő a berlini gépre a liverpooli repülőtéren szombaton. Az alkalmazottaknak gyanússá vált, amikor két nő egy kerekes székes, napszemüveges férfinak a jegyét akarta érvényesíttetni.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vett két nőt a liverpooli rendőrség, miután azok elhunyt rokonuk holttestével akartak felszállni egy repülőgépre a John Lennon repülőtéren még szombaton. A német származású nők a berlini gépre akartak felszállni a halottal. A reptéri alkalmazottak az után értesítették a hatóságokat, hogy gyanússá vált nekik a két nő, aki megpróbált becsekkolni náluk egy kerekes székben ülő férfit. A halottra napszemüveget adtak, hogy állapota senkinek ne tűnjön fel. A Daily Mail szerint a taxisofőrnek, aki kivitte őket a reptérre, azt mondták, a férfi alszik.

Utóbb kiderült, hogy a 91 éves férfi előző nap hunyt el, és haza akarták csempészni, hogy ne kelljen kifizetni a 3000 fontos (közel 900 ezer forint) hazaszállítási díjat. A 44, illetve 66 éves nők ellen eljárás indult, mert elmulasztották bejelenteni a halálesetet a hatóságoknál. Kikérdezésük után, óvadék ellenében szabadlábra bocsátották őket.