Vágólapra másolva!
Rendkívül erős, 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Indonézia Szumátra szigetének partvidékét szerdán. A rengés után szökőárriadót rendeltek el, de ezt később lefújták. Sok helyen áramkimaradások voltak, legalább 12 ember megsérült.
Vágólapra másolva!

A Richter-skálán mért 7,8-as erejű földrengés rázta meg az indonéziai Szumátra szigetét szerdán, hajnali negyed 6-kor - jelentette a BBC. A rengés epicentruma a szumátrai partvidéken található Sibolgától 204 kilométerre északnyugatra volt, közel 48 kilométeres mélységben - írja a BBC az amerikai földtani intézetre hivatkozva. Az északnyugati Aceh tartományban három utórengést is éreztek.

A földmozgás miatt a térségben szökőárriadót rendeltek el, de ezt később lefújták. A honolului cunami-előrejelző központ szerint a riadó kiadásával egy időben jelezte, nem várható kiterjedtebb, pusztító szökőárra, legfeljebb száz kilométeres körzetben lehet számolni nagyobb hullámokkal. Gerard Fryer, a csendes-óceáni cunamiközpont geofizikusa azt mondta a CNN-nek, hogy a környék sekély vizein nem is tudna nagy cunami kialakulni.

Halálesetekről vagy nagyobb károkról egyelőre nem érkezett hír, de a nemzeti katasztrófavédelmi központ szerint Sinabang kórházában 12 sérültet ápolnak, akik közül négynek súlyos az állapota. Őket kidőlő villanyoszlopok, lezuhanó tetőcserepek és betört ablakok üvegszilánkjai sebesítették meg. Szumátra északi részén a kisebb trafóállomások 80 százalékát megrongálta a földrengés. A japán Kiodó hírügynökség is áramszünetekről számolt be Medan és Banda Aceh nagyvárosokban, és a Reuters egyik tudósítója azt jelentette Simeule szigetéről, hogy pánik tört ki a lakosság körében, és itt is áramkimaradás volt.

Indonézia a csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, amely a világ legaktívabb térsége földtani értelemben. Rengeteg földmozgás és vulkánkitörés zajlik le az óceán peremén. Szumátrát legutóbb 2009 szeptemberében sújtotta súlyos földrengés, amiben több mint ezer ember életét vesztette.