Szombaton temetik a lengyel államfőt

Vágólapra másolva!
Szombaton tartják Lech Kaczynski lengyel államfő temetését - jelentette a lengyel Gazeta Wyborcza című lap. Az államfő hivatalának vezetője szerint nem kizárt, hogy kétnapos szertartáson búcsúztatják majd az oroszországi Szmolenszk közelében, repülőbalesetben elhunyt egykori államfőt.
Vágólapra másolva!

Szombaton lesz az oroszországi repülőbalesetben elhunyt Lech Kaczynski lengyel államfő temetése - közölte weboldalán a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap. A lap által idézett Radoslaw Sikorski külügyminiszter szerint "Dmitrij Medvegyev orosz elnök részt kíván venni lengyel kollégájának temetésén".

Elzbieta Jakubiak, a Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselője, az elhunyt államfő hivatalának volt vezetője nem zárta ki, hogy a temetési szertartás kétnapos lesz, azaz szombaton és vasárnap tartják meg. Végleges döntés azonban még nem született - mondta, mivel meg akarják várni, hogy a Szmolenszk közelében bekövetkezett szerencsétlenség minden halálos áldozatát hazaszállítsák.