Megmérgezték zsákmányukat a halászok Sierra Leonében: 12 halott

Vágólapra másolva!
Mérgezett halak miatt halt meg 12 ember, közel 100 pedig megbetegedett Sierra Leonéban, miután helyi halászok mérgező növények segítségével fogták ki a halakat egy folyóból.
Vágólapra másolva!

Halászok által megmérgezett halak okozták 12 ember halálát a nyugat-afrikai Sierra Leonéban. A mérgezés az ország déli részén található Sulima városában történt. A helyi hatóságok szerdai közleménye szerint a halászok mérgező növényekkel szennyezték a folyót, hogy könnyebben kifoghassák a halakat.

Sulima polgármestere szerint a halmérgezés miatt 3 ezer ember menekült el a településükről a környező falvakba. "A halászok különböző mérgező növényeket mártanak a folyóba, hogy ezek hatásaként könnyebben kifoghassák a halakat. Akik ettek ezekből halakból, folyamatosan hánynak, és állandó hasmenésük van" - mondta a polgármester, aki hozzátette, hogy ideiglenesen betiltották a halászatot.

A hatóságok szerint csaknem 100 embert kezelnek mérgezéses tünetekkel a kórházakban. A mérgezett halak miatt már legkevesebb 12-en haltak meg, köztük két öt éven aluli gyerek is. Az orvosok szerint a halálos áldozatok 72 órán belül haltak meg, azt követően, hogy ettek a mérgezett halakból.