Egy héttel elűzése után lemondott a kirgiz elnök

Vágólapra másolva!
Korábbi ellenállását feladva aláírta lemondó nyilatkozatát a múlt héten elűzött kirgiz elnök, Kurmanbek Bakijev. A megbuktatott vezető el is menekült Kirigizisztánból, és híveivel Kazahsztánban kapott menedéket. Lemondásával elhárulhat a forrongó Kirgizisztánban a polgárháború veszélye.
Vágólapra másolva!

Aláírta a lemondó levelét Kurmanbek Bakijev, a múlt héten megbuktatott kirgiz elnök - közölte csütörtökön az átmeneti kormány egyik nevének elhallgatását kérő minisztere. A lemondás fontos lépés a közép-ázsiai ország stabilizálásában, mivel az elűzött elnök kitartása miatt többen polgárháborús helyzettől is tartottak.

Bakijevet a múlt héten kitört, 84 halálos áldozatot követelő kirigiz felkelés során űzték el a hatalomból: az elnök a fővárosból először az ország déli részére menekült, ahol szilárdabb volt a támogatottsága. Az átmeneti kormány azzal fenyegette, hogy letartóztatja, ha nem mond le, ezért a kirgiz média szerint csütörtökön Kazahsztánba menekült: ezt az átmeneti kormány is megerősítette.

Bakijev az országot néhány hívével együtt hagyta el, a dél-kirgizisztáni Dzsalálábád repülőteréről repült Kazahsztánba. Vele tartott fivére, Dzsanibek Bakijev, a kormányőrség parancsnoka és Bakitbek Kalijev volt védelmi miniszter is. Különböző források szerint Bakijev gépe negyven perc elteltével földet ért a kazahsztáni Taraz városban.

Bakijev a múlt szerda óta elutasította a lemondást, ami Dél-Kirgizisztánban fegyveres konfliktushoz is vezetett. A dél-kirgizisztáni Osban csütörtökön összetűztek Bakijev megbuktatott elnök és az ideiglenes kormány hívei; szemtanúk szerint a városban rendezett nagygyűlés körzetében fegyverropogás is hallható volt, de sebesülésekről nem tudni. Az elűzött elnök kedden jelentette be: kész lemondani, ha az átmeneti kormány garantálja a biztonságát (erről itt olvashat).

A kirgizisztáni helyzetet a szomszédos Kazahsztán próbálja diplomáciai úton feloldani: Kazahsztán jelenleg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöke, és egy amerikai diplomata szerint jelenleg is "a kirgizisztáni zsákutcából kivezető tárgyalásos megoldáson dolgozik". "Az Egyesült Államok határozottan támogatja az EBESZ és elnöke, Kazahsztán arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megoldást találjon Kurmanbek Bakijevre vonatkozóan" - mondta Robert Blake közép- és dél-ázsiai ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár-helyettes Biskekben.

Bakijev korábban közölte: Kazahsztán és Fehéroroszország egyaránt politikai menedékjogot kínált neki. Az Akipreszsz kirgiz hírügynökség szerint a megbuktatott elnök kijelentette: Dmitrij Medvegyev orosz, Nurszultan Nazarbajev kazah és Barack Obama amerikai elnök tárgyal jövőbeli lakóhelyéről, és Nurszultan Nazarbajev személyesen hívta meg.

Elemzők korábban ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy Oroszország látványosan elfordult a bukott elnöktől, mert Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök már a forradalom másnapján elismerte az új, átmeneti kirgiz kormányt. Bakijev elődje, Aszkar Akajev, akit 2005-ben szintén egy forradalom űzött el, jelenleg is Moszkvában él.

Kurmanbek Bakijev 2005-ben a "tulipános forradalommal" került hatalomra, de rövidesen népszerűtlen lett, mert tekintélyelvű rendszert alakított ki, és minden vezető tisztségbe saját rokonait ültette.