Vágólapra másolva!
Erősebb rezgéseket mértek annál a vulkánnál, amelynek a hamukilövellései miatt egy sor ország légterét le kellett zárni az elmúlt napokban. Ugyanakkor a helyi meteorológiai intézet által tapasztalt jelek nem egyértelműek, mert a hamuoszlop kisebb lett.
Vágólapra másolva!

Erősödtek vasárnap az izlandi Eyjafjöll vulkánból kiinduló rezgések. A kilövellő hamufelhők délkelet felé, az európai kontinens felé áramlanak, így elkerülik a vulkántól északnyugatra fekvő izlandi fővárost, Reykjavíkot és más sűrűbben lakott központokat.

Az izlandi meteorológiai intézet szerint a rezgések szombat óta erősödnek, a kilövellt hamuoszlop magassága viszont 4-5 kilométerre csökkent a kitörés szerdai kezdetén mért 11 kilométerről. "Vegyes jelzéseket kapunk. Vannak olyan jelek, hogy a kitörés enyhülni fog, és olyanok is, hogy nem enyhül" - közölte Einar Kjartansson, a meteorológiai intézet geofizikusa. A térségben élők számára ugyanakkor kedvező jel, hogy nem fenyeget további áradás.

A megkérdezett geofizikus szerint a vulkán eddig mintegy tíz százalékát olvasztotta meg a fölötte lévő gleccsernek, de az olvadás talán lassult az elmúlt órákban. Ez azonban nem jelenti, hogy Európa most már megnyugodhat. A vulkán fölötti gleccser körülbelül 200 méter vastag, így vékonyabb, mint sok gleccserréteg olyan vulkánok fölött, amelyek kitörtek az utóbbi időben. Ez azt jelenti, hogy kevesebb jég és víz van, amely elfojthatná a kitöréseket. "Ez pedig intenzívebb hamutermelődést jelenthet" - mondta Kjartansson.

Egy másik izlandi geofizikus, Magnus Tumi Gudmundsson azt panaszolta vasárnap, hogy jobb tudományos eszközökkel jelentősen csökkenteni lehetett volna a vulkánkitörés miatti légügyi káoszt, korlátozva az óvintézkedéseket. Szerinte sok munka kell ahhoz, hogy javítsanak a hamu terjedését modellező eszközökön. "Ha jobb adataink vannak, igen jelentősen mérsékelhetjük a korlátozásokat" - tette hozzá.

Vasárnap mintegy harminc európai ország zárta le légterét teljesen vagy részlegesen a vulkánihamu-felhőnek a légi közlekedésre ható veszélyei miatt (erről részletesen itt olvashat).