A légtérkorlátozás enyhítéséről döntöttek az uniós miniszterek

Vágólapra másolva!
Fokozatosan enyhíteni fogják az EU tagországai a légtérkorlátozást - döntöttek a tagországok közlekedési miniszterei hétfőn. A légteret három zónára osztják, kedd reggeltől fokozatosan növekedni kezd a felszálló gépek száma.
Vágólapra másolva!

Megállapodtak az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei hétfőn, hogy fokozatosan enyhíteni fogják a légtérhasználatra vonatkozó korlátozásokat, amelyeket az izlandi vulkánkitörés miatt kellett elrendelni. Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedési felelőse ezután bejelentette, hogy a megállapodásnak köszönhetően kedd reggeltől fokozatosan növekedni fog a felszálló gépek száma.

José Blanco spanyol közlekedési miniszter madridi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a lépcsőzetes légtérnyitás kedd reggel, közép-európai idő szerint nyolc órakor lép hatályba. A megállapodás alapján a légteret három zónára osztják: tiltott, akadálytalanul repülhető és kockázatosnak minősített körzetekre, az egyes zónák határait pedig mindig az adott országra jellemző meteorológiai viszonyok és a felhőzet függvényében határozzák meg a nemzeti közlekedési hatóságok.

A miniszterek rendkívüli, videokapcsolaton keresztül lebonyolított tanácskozást tartottak a lassacskán milliárdos gazdasági károkat okozó, és utasok millióinak programját felborító helyzetről.

A Budapesten kiadott közlemény szerint a rendszer bevezetésével Magyarország egyetért, a részletekről további egyeztetések szükségesek. Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter bejelentette, hogy Magyarország támogatja az Európai Unió által kidolgozandó egységes eljárást.

Kallas esti brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, továbbra sem lehet olyan kompromisszumot kötni, amely a biztonság rovására menne. Az EU ahhoz is ragaszkodik, hogy minden döntést tudományos alapon, szakértői elemzések után hozzanak meg. Kallas szerint a brüsszeli bizottság fokozottan figyel az utasok jogaival és kezelésével kapcsolatos problémákra. Mint mondta, a miniszterek külön kérték a végrehajtó testülettől, hogy segítse a külföldön maradtak hazajutását.

Blanco bejelentette, hogy a közlekedési miniszterek hamarosan újabb rendkívüli ülésen vitatják meg a légtérzár gazdasági következményeit.