Ellógták a börtönt az auschwitzi felirat tolvajai

Vágólapra másolva!
Körözést adtak ki az egykori auschwitzi haláltábor feliratát ellopó három lengyel férfi ellen, miután azok nem vonultak be a börtönbe. A bíróság másféltől két és fél évig terjedő börtönt szabott ki rájuk.
Vágólapra másolva!

Az egykori auschwitzi náci haláltábor kapufeliratának börtönbüntetésre ítélt tolvajai nem vonultak be a fegyintézetbe a héten, amikor meg kellett volna kezdeniük büntetésük letöltését - jelentette be szerda este az illetékes krakkói bíróság egyik bírája, Rafal Lisak.

A bíróság másféltől két és fél évig terjedő börtönbüntetést szabott ki az "Arbeit macht frei" (A munka szabaddá tesz) szövegű feliratot december 18-ra virradó éjjel levágó három lengyel férfira, akik elfogásuk után beismerő vallomást tettek.

A bíró azt mondta, az eljárási szabályok szerint a börtönbüntetés megkezdése előtt szabadlábra lehet helyezni azokat, akiket kevesebb mint három évre ítéltek el, és a hatóságoknak a három férfi esetében sem kellett tartaniuk attól, hogy nem vonulnak be a börtönbe. A rendőrség körözi őket - tette hozzá.

Az ügyben azzal vádolnak egy svéd férfit, bizonyos Anders Högströmöt, hogy ő adott megbízást a felirat ellopására. Högströmöt Svédország április elején kiadta Lengyelországnak. Neki és két további lengyel férfinak, akik tettestársak voltak, még várniuk kell perükre. Utóbbiak biztosították volna a zsákmány eljuttatását a svédnek.