Abbász elutasítja a Palesztin állam ideiglenes megállapítását

Elutasítja a Palesztin állam ideiglenes határok között történő megalapítását Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki szombaton Rámalláhban azokra a sajtójelentésekre utalt, amelyek szerint Izrael megpróbálja feléleszteni az ezzel kapcsolatos javaslatot.

Abbász úgy vélte, hogy Izraelnek és a palesztinoknak inkább a komoly tárgyalásokat kellene folytatniuk a teljes palesztin államiság feltételeiről. Szerinte ezt két éven belül be lehetne fejezni.

Izrael és a palesztinok továbbra sem értenek egyet ezeknek a tárgyalásoknak a keretéről. George Mitchell amerikai elnöki megbízott pénteken azért érkezett a térségbe, hogy újabb lendületet adjon a nézeteltérések rendezésének.

Az izraeli sajtó arról számolt be, hogy Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő kész egy átmeneti megállapodást kötni, közte a palesztin állam megalapításáról a jelenlegi határok között, vagyis azoknak a területeknek egy részén, amit jövőbeni államuknak tekintenek a palesztinok.

A Háárec című izraeli napilap értesülése szerint  Netanjahu  egy ilyen közbülső lépésben lehetőséget lát a zsákutcába jutott politikai folyamat felélesztésére. A kezdeményezés lényege: alapítsák meg a palesztin államot ideiglenes határok között,  Jeruzsálem kérdését pedig egy későbbi időpontban rendezzék.  

A palesztinok attól tartanak, hogy az ideiglenes határok majd véglegessé válnak. Egy ilyen megoldás elfogadhatatlan - hangoztatta Mahmúd Abbász.