Földrengés volt Indonéziában

Vágólapra másolva!
Erős, a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés rázta meg szombaton az Indonézia északkeleti részén található Észak-Maulu tartomány szigetvilágát. A harminc kilométeres mélységben történt rengés után nem fújtak cunamiriadót. Károkról és áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések.
Vágólapra másolva!

Az indonéz meterológiai és földtani ügynökség közlése szerint a 6,4-es erősségű rengés epicentruma nagyjából 150 kilométerre délkeletre volt Labuha városától. Az epicentrum környékén kisebb szigeteket találni. Károkról és áldozatok egyelőre nem érkeztek jelentések.

A földtani intézet földrengéstani elemzője elmondta, hogy nem kellett cunamiriadó fújni. Helyi idő szerint délután háromnegyed három óra előtt indult a rengés, amelyet majdnem háromszáz kilométer távolságban is érezni lehetett.

Indonézia egy sor törésvonalon fekszik, ami az egyik leginkább földrengéssel fenyegetett térségévé teszi. Egy tavalyi rengés több mint ezer embert ölt meg Szumátrán. 2004-ben pedig több mint 280 ezer ember vesztette életét egy cunamiban.