Húszan megsérültek egy légörvénybe került gépen India felett

Vágólapra másolva!
Légörvénybe került és hirtelen hatvan métert zuhant egy repülőgép India felett. A gép gond nélkül le tudott szállni, de a légitársaság közleménye szerint húsz utas könnyebben megsérült.
Vágólapra másolva!

Húsz ember sérült meg azon a dubaji repülőgépen, amely légörvénybe került India felett - közölte vasárnap az Emirates légitársaság. A közlemény szerint húsz utas sérült meg könnyebben, amikor a Boeing 777-es típusú gép hirtelen nagyjából hatvan méternyit zuhant India felett vasárnap. A Dubajból indult gép gond nélkül le tudot szállni eredeti célállomásán, az indiai Kochi városában.

A légitársaság szerint a sérülteket a helyszínen ellátták a mentők. A PTI india hírügynökség beszámolója szerint azonban egy vállsérülést szenvedett embert kórházba kellett szállítani. A elnökhelyettese szerint a gép nagyjából tízezer méteres magasságban repült India felett, amikor rövid időre erős légörvénybe került, ettől zuhant hirtelen hatvan métert. Az első, indiai tisztségviselőkre hivatkozó beszámolók 4500 méteres zuhanásról számoltak be.

Az indiai polgári repülélési hatóság közölte, hogy a gépet kivizsgálásra a repülőtéren tartják, és csak azután repülhet vissza Dubajba, hogy meggyőződtek arról, hogy biztonságos.