Fehér férfit keresnek a New York-i bombát vizsgáló nyomozók

Vágólapra másolva!
Egy középkorú fehér férfit keresnek a New York központjában talált robbanószerkezet ügyében nyomozó amerikai hatóságok. A rendőrség és az amerikai nagyváros polgármestere is közölte, nincs bizonyíték arra, hogy muzulmán terrorszervezetek állnának a merényletkísérlet mögött.
Vágólapra másolva!

Nincs bizonyíték arra, hogy a New York központjában talált, autóba rejtett pokolgéphez az al-Kaidának vagy más nagy terrorszervezetnek köze lett volna - közölte a város polgármestere, Michael Bloomberg. A rendőrség már korábban alaptalannak nevezte azokat az állításokat, hogy egy pakisztáni tálib csoport lenne felelős a támadáskísérletért.

Egy iszlamista honlapon jelent meg, hogy pakisztáni tálibok vállalták magukra a New York-i robbantási kísérletet. A weboldalon megjelent indoklás szerint a támadást megtorlásnak szánták két iszlamista vezető, al-Bagdádi és al-Mahádzser -, illetve muszlim mártírok megöléséért.

Az amerikai hatóságok egy középkorú fehér férfit keresnek a merényletkísérlettel összefüggésben - írja a BBC. A férfi azzal keltett feltűnést, hogy levette ingjét és egy táskába tette a robbanószerkezetet tartalmazó autó közelében.

Szombat este találták meg a gyanús autót New York egyik legforgalmasabb terének, a Times Square-nek a közelében. A környéket hosszú órákra lezárták és kiürítették, és csak vasárnap reggel indulhatott újra a forgalom. A hatóságok propángázos tartályokat, benzines kannákat puskaport, illetve időzítő berendezéseket is találtak az autó hátsó ülésén. A robbanószerkezetet amatőr készítésűnek nevezték, de a hatóságok szerint okozhatott volna súlyos károkat, ha működésbe lép.