Az elmúlt 70 év legizgalmasabb választása kezdődött Nagy-Britanniában

Vágólapra másolva!
A csütörtöki parlamenti választás lehet a legizgalmasabb Nagy-Britanniában a második világháború óta. A liberálisok történelmük legjobb eredményét érhetik el, amely azt is jelenti, hogy szinte biztosan nem szerzi meg egyik párt sem az abszolút parlamenti többséget. A felmérések szerint a David Cameron vezette konzervatívok 7-9 százalékponttal állnak jobban az egymással szoros versenyt futó Munkáspártnál és liberális demokratáknál.
Vágólapra másolva!

A konzervatívok közel kerültek ahhoz, hogy a második világháború óta egyik legkiélezettebb és legszorosabb kampány után visszanyerjék a hatalmat Nagy-Britanniában - írja a Guardian a csütörtöki brit parlamenti választások beharangozójában.

A Guardian közvélemény-kutatása szerint a David Cameron által vezetett Konzervatív Párt a szavazatok 38 százalékára számíthat, a regnáló Munkáspártnak 28, a Liberális Demokrata Pártnak pedig 26 százalékos a támogatottsága. A megkérdezettek 69 százaléka ígérte biztosra részvételét a voksoláson. A ComRes közvélemény-kutató 37 százalékot jósol a konzervatívoknak, és 28-28 százalékot a másik két pártnak. A YouGov felmérése szerint 28 százalékot fog szerezni a Munkáspárt és a Liberális Demokrata Párt is, a konzervatívok támogatottságát viszont csak 35 százalékosra becsülik.

A Guardian mandátumbecslése szerint a 650 tagú alsóházban a konzervatívok 283 helyet szerezhetnek meg, a Munkáspárt 253-at, a liberálisoknak pedig 81 helyük lehet. (Nagy-Britanniában egyszerű többségi választási rendszer van, egy fordulóban csak egyéni jelöltek versenyeznek, és az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja, emiatt lehet ekkora különbség az országos támogatottság és a megszerzett mandátumok között). A parlamenti többség megszerzéséhez 324 mandátumra lehet szükség, ugyanis az észak-írországi katolikusok pártjának számító Sinn Féin várakozások szerint nem fogja elfoglalni a parlamentben a nekik jósolt négy helyet.

A liberálisok rekordot dönthetnek

A konzervatívokon kívül a miniszterelnöki vitákon remekül szereplő Nick Clegg vezette liberálisok lehetnek a választások nyertesei, mert megdönthetik az 1983-as választáson elért 25 százalékos támogatottsági rekordjukat. A liberálisokra várhat a királycsináló szerep is, Clegg már be is jelentette, hogy támogatni fogja a kormányalakításban a legtöbb szavazatot és mandátumot szerző pártot. A terv komoly aggodalmat váltott ki a Munkáspárt politikusaiból.

A liberálisok jó eredménye azért is meghatározó, mert közel százéves történelmük folyamán először lehetnek abban a pozícióban, hogy blokkolni tudjanak kormánypárti javaslatokat, ugyanis szinte biztos, hogy egyik párt sem fog abszolút többséget szerezni a parlamentben. Nagy-Britanniának legutóbb John Major személyében volt konzervatív vezetője, Major 1990 és 1997 között vezette az országot. 1997 óta tart a Munkáspárt uralma, Tony Blair 10 éven át volt miniszterelnök, akit a jelenleg is kormányzó Gordon Brown váltotta 2007-ben.