Nem vált be az olajfogó szerkezet a Mexikói-öbölben

Vágólapra másolva!
Jéghez hasonló kristályok képződése miatt fel kellett emelni azt a szerkezetet, amelyet pénteken eresztettek le Mexikói-öbölben, a terjedő olaj felfogására. Tovább keresik a megoldást.
Vágólapra másolva!

Fel kellett emelni a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa színhelyén a fő szivárgásnál elhelyezett olajfogó szerkezetet jéghez hasonló kristályok képződése miatt - közölte szombaton a BP egyik vezetője. "A nagy műszaki kihívás a szerkezet elhelyezése után a hidrát keletkezése volt" - mondta el Doug Suttles, a brit olajvállalat kitermelési igazgatója. Szerinte a következő két nap várhatóan a probléma megoldásának keresésével telik majd.

A torony alakú betonszerkezetet pénteken eresztették le a tengerfenékre, így akarták felfogni a tengerbe ömlő nyersolaj 85 százalékát. A BP brit olajtársaság több órás művelettel bocsátotta le a 12 méter magas, torony alakú beton-acél berendezést az 1500 méteres mélységbe. A terv az volt, hogy az alulról nyitott gyűjtőtartály a fő szivárgási pontra kerül, és a kupola alakú tetejéből egy acélcsövön keresztül akarták a benne összegyűlő olajat felpumpálni egy tankhajóba.

A Deepwater Horizon nevű olajfúró-platform múlt heti katasztrófája miatt sokmillió liter nyersolaj került a Mexikói-öböl vízébe. A becslések szerint a mélyfúrásból naponta 800 ezer liter olaj ömlik a vízbe. Az öbölben terjengő olajfolt már ellepte a Chandeleur-szigetek - az USA egyik legrégebbi természetvédelmi területének - a tengerpartját.