Ötezer járatot töröltek az újabb vulkáni hamufelhő miatt

Vágólapra másolva!
Lezártak több francia, portugál és spanyol repülőteret az Izlandról érkező újabb vulkáni hamufelhő miatt. Szombaton a szokásos 30 ezer légi járat helyett csak körülbelül 25 ezer közlekedik. Magyarországon egyetlen járatot sem töröltek, a cannes-i filmfesztivál vendégeinek viszont lehet, hogy kisrepülőre kell szállniuk.
Vágólapra másolva!

Szombaton ismét lezártak ideiglenesen több európai repülőteret az Izlandról érkező újabb vulkáni hamufelhő miatt. Az európai légi biztonsági szervezet, az Eurocontrol szerint a zárlat egyelőre francia, portugál és spanyol légikikötőket érinti. Szombaton a naponta megszokott 30 ezer légi járat helyett csak körülbelül 25 ezer közlekedik.

Az újabb, Izlandról érkező hamufelhő miatt Magyarországon egy járatot sem kellett törölni eddig - mondta szombat délután Szilágyi Károly, a Budapest Airport kommunikációs vezetője.

Csütörtökön aktivizálódott ismét az izlandi vulkán, az Eyjafjallajökull. A vulkán kis szünet után most nem lávát, hanem újabb hamufelhőt lövell ki magából, amely szombaton reggelre elérte Európát. A hamu Portugália és Spanyolország északi részén valamint Franciaország déli részén okozott fennakadásokat a légi közlekedésben. A hét kilométeres magasságig felszálló hamufelhő miatt a spanyol légügyi hatóságok szombaton, helyi idő szerint este hat óráig 15 repülőteret tartanak zárva Spanyolország északi részén. A spanyol közlekedési miniszter, Jose Blanco szerint a zárlatot szombat éjfélig kiterjeszthetik, ami összesen 20 repülőteret is érinthet.

Cannes-t is érintheti

Franciaországban a Meteo hivatal szerint nem tudni, hogy a hamufelhő eloszlik-e szerdáig az ország légteréből - akkor a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál miatt privát kisrepülők százai lepik el várhatóan a Riviérát.

Portugáliában a légi irányítók szerint szombat déli 12 órától fokozatosan enyhítik az elrendelt légtérzárlatot.

A geológusok egyelőre nem tudják, meddig aktív még az izlandi tűzhányó. A vulkán közeléből körülbelül 60 ember menekítettek ki otthonaikból. A Londoni Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint szombatról vasárnapra a vulkáni hamufelhő Spanyolország északi részein át egészen a Földközi-tengerig és Olaszországig terjedhet.

Három hete az izlandi vulkán hamufelhője 11 kilométeres magasságig emelkedve terjedt szét Európa nagy része felett. A jelenség miatt hosszú napokig légtérzárlatot rendeltek el sok európai országban. A hamufelhő a szakemberek szerint veszélyezteti a repülőgépek hajtóműveit és a pilóták tájékozódását. A II. világháború óta nem tapasztalt mértékű légi közlekedési fennakadások az egész Föld légi közlekedését befolyásolták. Világszerte körülbelül százezer repülőjáratot töröltek, ami 8 milliónál is több utast érintett.