A tálibok akarhattak robbantani New Yorkban az USA szerint

Vágólapra másolva!
A pakisztáni tálibok állhatnak az eddigi bizonyítékok szerint a múlt hétvégi New York-i merényletterv mögött - állította Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter egy vasárnap reggeli interjúban. Állítása szerint a tálibok mutatták meg a bombakészítés fortélyait az azóta elfogott Faisal Shahzadnak, és ők pénzelték is a merényletkísérletet.
Vágólapra másolva!

"Mostanra összegyűjtöttük azokat a bizonyítékokat, amelyek azt mutatják, hogy a pakisztáni Talibán állt a támadás mögött" - mondta Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter az ABC tévécsatorna vasárnapi This Week című műsorában a New York-i merénylettervről.

"Tudjuk, hogy segítettek megkönnyíteni a dolgát. Tudjuk, hogy valószínűleg segítettek finanszírozni, és hogy az ő irányításukkal dolgozott" - mondta a kedden a New York-i Kennedy reptéren elfogott Faisal Shahzadról. A BBC szerint korábban az amerikai tisztviselők visszautasították, hogy a tálibok állhattak volna a merényletkísérlet mögött.

Holder szerint a pakisztáni kormány nem volt tisztában a támadás tervével. Jelenleg a két ország hatóságai azonban együttműködnek a részletek feltárásában - mondta a miniszter.

A múlt hétvégén egy azóta elfogott pakisztáni származású férfi bombát akart robbantani New York központjában, de a robbanószerkezet nem lépett működésbe. A Times Square-en leállított Nissan terepjáróban elhelyezett pokolgép propánpalackokból, benzinből, puskaporból és időzítőből lett összeszerkesztve.

A 30 éves connecticuti lakos Shahzadot már megvádolták a tervezett bombatámadással. Shahzad beismerte a hatóságoknak, hogy Pakisztánban a tálibok felkészítették rá, hogyan csináljon bombát.

A merényletkísérletet követő héten többször is pánikba estek a New York-iak. Csütörtökön egy magára hagyott teherautó miatt kellett egy hidat és a környékét lezárni. Kiderült később, hogy a teherautó ártalmatlan volt, bár a rendőrök nem értették, miért hagyta ott a sofőrje lóhalálában. Pénteken pedig egy vizespalackokkal teli, elhagyott hűtőtáska miatt ürítették ki a Times Square-t.