Letartóztatták a New York-i merénylettel vádolt férfi több segítőjét

Vágólapra másolva!
Házkutatások és letartóztatások voltak a New York-i pokolgépes merénylet ügyében - erről számolt be az amerikai igazságügyminiszter egy kongresszusi meghallgatáson. A nyomozók több államban kutatnak a május elején meghiúsult akcióban résztvevők után.
Vágólapra másolva!

Több embert letartóztattak Bostonban a május 1-jei New York-i pokolgépes merényletkísérlettel összefüggésben - közölte csütörtökön az amerikai igazságügy-miniszter, Eric Holder, aki egy kongresszusi meghallgatáson számolt be a nyomozásról. A nyomok Massachusetts állam fővárosának északkeleti részébe vezettek, ahol házkutatásokat tartottak, ezután vettek őrizetbe több embert. A CNN úgy tudja, hogy New Jersey, New York és Maine államban is nyomoz a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

A pakisztáni-amerikai Faisal Shahzad egy terepjáróba rejtett házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani New York egyik legforgalmasabb csomópontjánál, a Times Square-nél május elején. A rosszul összetákolt szerkezet nem robbant fel, a füstölgő autót egy utcai pólóárus szúrta ki.

Az igazságügyi tárca már korábban beszámolt arról, hogy két embert letartóztattak, akik valószínűleg megsértették a bevándorlási szabályokat. Névtelenséget kérő FBI-os források szerint most három személyt vettek őrizetbe, közülük két pakisztáni férfi közvetlen kapcsolatban állt a merényletkísérlet gyanúsítottjával, akit feltehetően ők láttak el pénzzel.

A nyomozók korábban egy futár után kutattak, aki a gyanú szerint pénzt szállított a Times Square-i merényletkísérlet előkészítésére, és vélhetően segítette a gyanúsítottként őrizetbe vett pakisztáni-amerikai Faisal Shahzadet az előkészületekben.

A 30 éves Shahzad ellen terrorizmus és tömegpusztító fegyver használata miatt emeltek vádat, de a férfi még nem jelent a szövetségi bíróság előtt. Ezt elemzők azzal magyarázták, hogy Shahzad együttműködik a hatóságokkal, és hasznos információkkal látja el őket. Shahzad azt állítja, hogy Pakisztánban, egy a tálibok által ellenőrzött területen kapott pokolgépes kiképzést, de egyedül készült fel a New York-i merényletre és kísérelte meg a robbantást. A pakisztáni tálibok egy csoportja viszont magára vállalta a merényletkísérletet.