Észak-Korea minden kapcsolatot megszakít Dél-Koreával

Vágólapra másolva!
Az észak-koreai állami hírügynökség kedden bejelentette, hogy Észak-Korea minden kapcsolatot megszakít Dél-Koreával. Korábban dél-koreai források azt jelentették, hogy harckészültségbe helyezték az észak-koreai hadsereget. A két ország között nő a háborús feszültség egy dél-koreai hadihajó márciusi elsüllyesztése miatt.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea kedden úgy döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot Dél-Koreával, beleértve a kettejük közötti kommunikációt is - jelentette be a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. Ezenkívül Észak-Korea azt is déli szomszédja tudtára adta, hogy kiutasítja a Keszong nevű határváros ipari komplexumában dolgozó dél-koreai személyzetet. Az ipari park a két Korea közös vállalkozása. Emellett dél-koreai hajó vagy repülőgép nem használhatja az Észak-Koreához tartozó tengert és légteret. Észak-Korea arra válaszol ezzel, hogy véleménye szerint Dél-Korea "lejárató hadjáratot" indított ellene a Cshonan dél-koreai hadihajó elsüllyesztésének ügyében.

Kedden korábban a Jonhap dél-koreai hírügynökség azt jelentette, hogy Kim Dzsong Il észak-koreai vezető harckészültségbe helyezte az ország hadseregét, és a harckészültségről hangosbemondókon tájékoztatták a lakosságot szerte Észak-Koreában. Egy Észak-Koreával foglalkozó dél-koreai megfigyelő csoport úgy értesült, hogy Kim Dzsong Il parancsát egy magas rangú katonai tisztségviselő jelentette be.

A külvilág számára elérhető észak-koreai médiumok eddig nem tettek említést a parancsról, a dél-koreai védelmi minisztérium, valamint a hadsereg vezérkara pedig egybehangzóan azt közölte, hogy semmi jele az észak-koreai hadsereg esetleges szokatlan tevékenységének. Az állítólagos észak-koreai intézkedésekre mégis idegesen reagáltak a dél-koreai pénzügyi piacok: a szöuli tőzsde indexe több mint három százalékot esett kedden, és a dél-koreai fizetőeszköz, a von is meredeken zuhant.

A két ország között egyre nő a háborús feszültség a dél-koreai hadihajó márciusi elsüllyesztése miatt. 46 tengerész veszett a tengerbe, amikor március végén elsüllyedt a dél-koreai hadihajó az észak-koreai tengeri határ közelében. Egy nemzetközi vizsgálat szerint a hadihajó tragédiáját egy észak-koreai torpedó okozta, Phenjan viszont mindeddig tagadta a vádat, és háborúval fenyegetőzött.

Ri Mjong Bak dél-koreai államfő hétfőn bejelentette, hogy Szöul megszakít minden együttműködést és kereskedelmi kapcsolatot Észak-Koreával, és szorgalmazni fogja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa fogadjon el szankciókat a kommunista rezsim ellen. Dél-Korea ráadásul nem engedélyezi, hogy észak-koreai teherszállítók haladjanak át vizein, és megkezdte a pszichológiai hadviselést is szomszédja ellen: rádión és a határ mentén felszerelt hangszórókon keresztül adja Phenjan tudtára nemtetszését.

Észak-Korea addig nem hajlandó helyreállítani a kapcsolatokat déli szomszédjával, amíg Ri Mjong Bak dél-koreai államfő hivatalban van.