73-ra nőtt a jamaicai drogbáró elleni hajsza civil halottainak száma

Vágólapra másolva!
Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma abban a hajszában, amelyet vasárnap indított a jamaicai rendőrség egy kingstoni drogbáró ellen. A rendőrség még mindig nem tudta kideríteni, hol rejtőzik a drogbáró.
Vágólapra másolva!

Eddig 73 halottja van hivatalos adatok szerint annak a hadjáratnak, amelyet a jamaicai főváros rendőrsége indított a kingstoni drogbáró ellen - közölte csütörtökön a főváros rendőrkapitányának helyettese, Glenroy Hinds. Hinds azt mondta, hogy idézőjelbe kell tenni a civil megjelölést, mert az ottani lakosok között sokan a kábítószer-kereskedő banda alkalmi fegyveresei, akik lehetnek férfiak és nők is. Hinds szerint az áldozatok többsége akkor vesztette életét, amikor a rendőrség megrohamozta a drogbáró hátországát, a Kingston nyugati részén található Tivoli Gardens városrészt.

A rendőrkapitány helyettese szerint a 73 áldozat között vannak olyanok is, akik nem a rendőrség akciója során haltak meg, de nem mondta meg, hogy ezzel pontosan mire utal. Hinds azt közölte, hogy a biztonsági erők három tagja halt meg, és 28 tagja sebesült meg eddig.

A rendőrség vasárnap indított hajtóvadászatot Kingston nyomornegyednek számító nyugati részében a helyi drogbáró, Christopher "Dudus" Coke elfogására. Az Egyesült Államok akarja, hogy a férfit bíróság elé állítsák. A jamaicai rendőrség azonban nem tudta még kideríteni, hol lehet Coke, mivel a helyiek lojálisak a Robin Hood-szerű patrónusuknak tartott drogbáró iránt.

Daryl Vaz tájékoztatási miniszter csütörtökön közölte, hogy az áldozatok azonosítása folyik, és a rendőrségi fellépés ügyében független vizsgálat indul. Vaz nem tudta megmondani, hogy Coke Jamaicában tartózkodik-e.