Csökkent Robert Fico népszerűsége

2010.06.08. 11:21

Február óta öt százalékot esett Robert Fico szlovák kormányfő népszerűsége - derül ki a Focus ügynökség friss felméréséből, amelyet alig négy nappal a szlovákiai választások előtt hoztak nyilvánosságra. Ján Slota, a Szlovák Nemztei Párt elnökének ugyanakkor nőtt a népszerűsége.

Csökkenőben van Robert Fico jelenlegi szlovák kormányfő népszerűsége, derül ki a Focus ügynökség legújabb felméréséből, amelyet a pozsonyi Új Szó ismertetett kedden. A felmérés szerint májusban megkérdezettek 26,2 százaléka bízott a pártok listavezetői közül leginkább Robert Ficóban. Ez az adat egy hónapja még 28,7 százalékos volt, februárban pedig 31,3 százalék. Szlovákiában június 12-én tartanak általános választásokat, amelynek várhatóan így is Fico pártja lesz a befutó.

Ficóval szemben enyhén nőtt a kereszténydemokrata SDKÚ listavezetőjének, Iveta Radicovának a népszerűsége. Benne áprilisban még 13,9 százalék bízott, a friss felmérés szerint pedig 15,8. Radicová népszerűsége a statisztikai hibatáron belül megfelel az SDKÚ májusi támogatottságának, míg Fico esetében pártja népszerűsége nagyobb mint az ővé.

Fico párttársa, Robert Kalinák belügyminiszter népszerűsége szintén csökkenő tendenciát mutat, és ez mondható el a legnagyobb kormánypárttal, a Smerrel szimpatizáló Ivan Gasparovic államfőről is. A listán ötödik Bugár Bélában (Híd párt) is többen bíztak egy, illetve három hónappal ezelőtt.

Nőtt viszont a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Ján Slota, az egykori pénzügyminiszter Ivan Miklos (SDKÚ) és a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke, Richard Sulík népszerűsége. Szintén növekvő tendenciát mutat a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökének, Csáky Pálnak a támogatottsága.

A megkérdezettek közel harmada egyetlen politikusban sem bízik. Ez az arány nagyobb, mint a legnépszerűbb politikus támogatottsági indexe - olvasható az Új Szóban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK