Visszadobta a szlovák posta az MKP magyar nyelvű szórólapját

Vágólapra másolva!
A nyelvtörvényre hivatkozva nem akarta terjeszteni a szlovák posta a Magyar Koalíció Pártja egyik jelötjének magyar nyelvű szórólapjait Dunaszerdahely térségében. Hodosy Szabolcs képviselőjelölt diszkriminációnak tartja a történteket, a posta pedig azzal magyarázkodik, hogy problémás volt számukra a nem egyértelmű jogszabály értelmezése.
Vágólapra másolva!

A szlovák posta az államnyelvtörvényre hivatkozva nem volt hajlandó terjeszteni a Magyar Koalíció Pártja (MKP) egyik képviselőjelöltjének magyar nyelvű szórólapjait. "Otrombaságnak, egyfajta diszkriminációnak tartom a dolgot" - jelentette ki Hodosy Szabolcs, az MKP pozsonyi székházában kedden tartott sajtótájékoztatóján.

Elmondta: 41 ezer magyar nyelvű szórólapot szeretett volna eljuttatni a döntően magyarok lakta dunaszerdahelyi járás háztartásaiba. A pozsonyi postahivatal vezetése hétfőn megtagadta az egynyelvű szórólapok átvételét azzal, hogy az ellenkezik a tavaly elfogadott államnyelvtörvénnyel, amelyet a posta belső szabályzata alapján köteles figyelembe venni.

Juraj Danielis, a posta PR-menedzsere azt mondta: a posta nem kíván politizálni, de a rá vonatkozó törvényeket be kell tartania. Az államnyelvtörvény néhány paragrafusa nem egyértelmű - az esetre az 5. és a 8. paragrafus vonatkozik -, ezért jogi osztályukat felkérték a szabályok értelmezésére. A jogi osztály szerint a szórólapok törvénysértőek, és azokat a posta nem terjesztheti. A posta azután kéréssel fordult a kulturális tárcához is, hogy adjon jogértelmezést. Ugyanakkor saját körben arra az álláspontra jutott, hogy miután a törvény nem egyértelmű, kézbesíti a küldeményt.

"Tekintettel arra a tényre, hogy az államnyelvtörvény nem világos és különböző értelmezéseket tesz lehetővé, a Szlovák Posta a helyzet megvizsgálása után úgy döntött, terjeszti a küldeményt, amíg a Szlovák Köztársaság kulturális minisztériumától nem kap egyértelműen negatív választ" - mondta Danielis. Hozzátette: a posta elnézést kért ügyfelétől.

Hodosy Szabolcs személye elleni támadásnak tartja a történteket. Azt állítja, áttanulmányozta a posta működési szabályzatát, és nem talált benne semmi olyat, ami tiltaná a magyar szórólapok terjesztését. Hodosy azért sem érti a helyzetet, mert egyszerű szolgáltatásról, és nem valamiféle közéleti akcióról volt szó. "Elfogadhatatlannak tartom a posta eljárását" - hangoztatta a magyar képviselőjelölt.