Iszlámellenes párt is bekerülhet a holland kormánykoalícióba

A szélsőjobboldali, iszlámellenes Szabadságpárttal akar először konultálni egy esetleges koalícióról a holland választásokat megnyerő liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért. A prognózisok szerint legkevesebb három pártnak kell majd összeállnia Hollandiában, hogy életképes kormánykoalíció jöjjön létre. Geert Wilders, a Szabadságpárt elnöke már jelezte is, hogy szövetkezne a Néppárttal.

Elsőként a szélsőjobboldali Szabadságpárttal (PVV) kíván koalíciós esélyekről konzultálni a szerdai választásokon győztes liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) Hollandiában - jelentette be Mark Rutte, a VVD miniszterelnök-jelöltje pénteken. A választáson legtöbb szavazatot elnyerő VVD vezetője Beatrix királynőhöz látogatott, aki a pártvezetőkkel folytatott egyeztetéseket követően várhatóan informátori - koalícióalakítási - feladattal bízza majd meg őt.

Rutte ezt követően bejelentette, hogy megvizsgálja a szövetségre lépés lehetőségét az - iszlámellenes nézeteket valló -Szabadságpárttal, tekintetbe véve, hogy legnagyobb számban ők növelték jelenlétüket a parlamentben. Hozzátette, a megbeszélésen elsősorban azt vizsgálja meg, van-e esély arra, hogy a populista Geert Wilders pártjával közösen gyorsítani tudják a holland gazdaságnak a nemzetközi gazdasági válságot követő talpra állását.

A szerdai választásokat követően egyértelművé vált, hogy az országban legalább hárompárti koalíciót kell alakítani a többségi kormányzáshoz. Az alakítás sokesélyes, de az szinte bizonyos, hogy a VVD-nek jelentős engedményeket kell tennie szigorú gazdaságpolitikai terveiből ahhoz, hogy más erőket megnyerjen szövetségesnek.

Sok párt sok helyet szerzett

A nem hivatalos végeredmény szerint a 150 fős parlamenti alsóházba a VVD 31, a PVV 24 képviselőt küldhet. A VVD 9, a PVV 15 hellyel növelte mandátumainak számát. A többi párt közül a szociáldemokrata Munkapárt (PvdA) 30, az eddigi legnagyobb erő, a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) 21, a Szocialista Párt (SP) 15, a baloldali liberális Demokraták 66 (D66) 10, a környezetvédő GroenLinks 10 mandátumot nyert.

A PvdA vezetője, Job Cohen korábban már jelezte, hogy egyelőre nehezen tartja elképzelhetőnek a koalíciós együttműködést a győztes liberálisokkal programjaik jelentősen eltérő hangsúlyai miatt. Pénteken úgy nyilatkozott, egyetért azzal, hogy a VVD először Wilderséknél puhatolózzon, jóllehet egy ilyen szövetség a Munkapártnak nem igazán lenne ínyére.

Wilders már a választás éjszakáján közölte, hogy pártja benne kíván lenni az új kormányban. Erre ugyanakkor elemzők még mindig nem látnak túlságosan nagy esélyt, különös tekintettel a szabadságpárti vezető éles bírálatokat kiváltó bevándorlásellenes nézeteire. Ráadásul ha Wilders meg is győzné Ruttét, még egy harmadik pártot is meg kellene nyerniük a koalícióhoz, ami tovább csökkenti a sikeres tárgyalások esélyét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK