Öt napot töltött kórházban szívritmuszavarral Václav Havel

Súlyos szívritmuszavara miatt kellett öt napot egy New York-i kórházban töltenie Václav Havel egykori cseh államfőnek. Havel korábbi vezető amerikai politikusokkal találkozott Amerikában, illetve részt vett egy darabja premierjén. Régóta küszködik egészségügyi problémákkal, az utóbbi években többször került kórházba.

Václav Havel korábbi cseh államfőt súlyos szívritmuszavar miatt öt napon át kórházban kezelték májusi amerikai látogatása során - tudatta pénteken saját internetes oldalán Havel. Úgy fogalmazott, hogy az egészségi állapotáról folyó spekulációk miatt tette közzé az információt. Öt napig New Yorkban kezelték, de programján nem kellett változtatni - írta. Találkozott Bill Clinton volt amerikai elnökkel, Madeleine Albright korábbi amerikai külügyminiszterrel, részt vett legutóbbi színdarabjának, a Távozás-nak philadelphiai bemutatóján és Suzanne Vega egyik koncertjén is.

Havel márciusban bronchitisszel küszködött, és törölni kellett programját, így a Prágában tartózkodó Károly brit trónörökössel és feleségével, Kamillával tervezett találkozót is. A korábban láncdohányos politikus régóta küzd betegségekkel, egészsége a nyolcvanas években, életének börtönben töltött időszaka alatt romlott meg.

Szervezetéből 1996-ban 15 milliméteres rákos daganattal együtt eltávolították jobb tüdejének felét. A műtét után Havelen gégemetszést kellett végrehajtani és lélegeztetőgépre kapcsolták. Azóta többször szenvedett tüdőgyulladásban és hörghurutban. 2009-ben válságos állapotba került. Az orvosi vizsgálat kiderítette, hogy torkában - azon a helyen, ahol az egyik korábbi műtét alkalmával légcsövet vezettek be - hólyag keletkezett, amely tele volt gennyel.

KAPCSOLÓDÓ CIKK