Lejár Fico határideje a kormányalakításra

Vágólapra másolva!
Szerdán várhatóan visszaadja Robert Fico a kormányalakítási megbízást az államfőnek, miután hiába nyerte meg pártja a szlovákiai választásokat 35 százalékos eredménnyel, nem akadt koalíciós partnere. A jobbközép koalíció létrehozására összefogott négy párt kedden majdnem tíz órás tanácskozás során megállapodott a programtézisekről.
Vágólapra másolva!

Szerdán lejár a Robert Ficónak adott kormányalakítási megbízás határideje Szlovákiában. A szlovákiai választásokat tíz napja a Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte közel 35 százalékos eredménnyel, de láthatóan nem akadt koalíciós partnere, egyedül pedig képtelen többségi kormányt alakítani. A Smer eddigi koalíciós partnerei közül a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) éppen csak bejutott a parlamentbe, míg a Vladimír Meciar vezette Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) nem tudta átlépni a bejutási küszöböt.

Robert Fico kapott kormányalakítási megbízatást az államfőtől, amelyet szerdán várhatóan visszaad Ivan Gasparovic köztársasági elnöknek. Az elnök szerdán délután fogadja az alakuló jobbközép koalíció képviselőit, akiknek közös kormányfőjelöltje Iveta Radicová a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióból.

A jobbközép koalíció létrehozásáról a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a Híd párt állapodott meg. A koalíciónak a 150 tagú parlamentben 79 képviselője lenne. Kedden éjfél előtt Iveta Radicová kormányfőjelölt közölte, hogy a négy párt megegyezett a programtézisekben. "Megállapodtunk a programtézisekben, amelyekkel a polgárok elé lépünk, s amelyek a jövőbeni kormányprogram alapját fogják képezni" - jelentette ki a majdnem tízórás tanácskozást követő sajtóértekezleten Radicová.

A kiemelt feladatok közül megemlítette a közkiadások helyzetének javítását, Szlovákia eladósodásának megállítását, a korrupció és a kliensi rendszer elleni harcot, az igazságszolgáltatás reformját, a parlamenti képviselők mentelmi jogának szűkítését, a járulékok rendszerének átalakítását és az árvízkárok gyors helyreállítását.

A Híd által szorgalmazott átfogó kisebbségi törvény kidolgozása és elfogadása nem került be az új kormánykoalíció prioritásai közé. Bugár Béla pártelnök szerint viszont sikerült keresztülvinniük, hogy a jövőben módosítsák a szlovák állampolgársági törvényt, eltávolítsák az államnyelvtörvény egyes vitatott elemeit, és megkezdjék a munkát a nemzeti kisebbségi kultúrák finanszírozását szabályozó törvényjavaslaton.

"Nem fogunk adót emelni" - jelentette ki az SDKU vezetője. Radicová ugyanakkor elismerte: vannak tézisek, amelyekben nem sikerült közös nevezőre jutni a pártoknak, így ezek nem is kerülnek be a jövőbeni programba. Ezek között említette a lelkiismereti szabadság védelmét, az állam és az egyház viszonyát, az egyneműek regisztrált partnerségét és a marihuána fogyasztás másfajta, enyhébb kezelését.

Radicová szerint a tanácskozáson mindenki engedett valamiben, a közös érdekeket a pártérdekek elé helyezték. "Azt kerestük, ami összeköt, s nem ami elválaszt" - mondta. A kedden délután kettőkor kezdődött tanácskozás zárt ajtók mögött zajlott le, és csak annyit tudni, hogy azt egyszer rövid időre megszakították. A pártvezetők állítólag a szlovák-magyar viszonyról konzultáltak szakértőikkel. Hivatalosan ezt az információt senki sem erősítette meg. Az nem világos, hogy a vita Pozsony és Budapest, vagy a szlovákiai magyarok és Pozsony viszonyát érintette.