Fegyveresek égették fel az ENSZ gyerektáborát a Gázai övezetben

Vágólapra másolva!
Gyermekeknek felállított tábort gyújtottak fel fegyveresek a Gázai övezetben - közölte hétfőn az ENSZ. A világszervezet gyerektáborában még nem voltak gyerekek, így senki sem sérült meg. A támadók valószínűleg iszlamista fegyveresek voltak, akik szerint az ilyen táborok letérítik a palesztin gyerekeket "a helyes útról".
Vágólapra másolva!

Fegyveresek gyújtottak fel a Gázai övezetben egy az ENSZ által felállított gyermektábort - közölte a világszervezet. A szemtanúk szerint legalább két tucat férfi vett részt a gyújtogatásban, és hétfő hajnalban a sátoroktól kezdve a játékokon át a műanyag gyermekmedencéig mindent tönkretettek.

A Gázai övezet középső részén, a nuszeirati menekülttáborban elkövetett vandál tett idején gyerekek nem voltak a helyszínen, így senkinek nem esett baja. Az ENSZ palesztin menekülteket segélyező hivatala (UNRWA) által szervezett nyári gyermektáborok ellen ez már a második támadás az elmúlt néhány hétben.

Az elkövetők mindkét esetben szélsőséges iszlamisták voltak, akik tettüket azzal magyarázzák, hogy a világszervezet le akarja téríteni a kisgyermekeket a minden palesztin számára kijelölt helyes és követendő útról. A Gázai övezetet irányító szélsőséges Hamász szintén szervez nyári táborokat gyermekek számára, ahol az úszás és lovaglás mellett az iszlám értékeket, valamint a katonai masírozást is tanítják a résztvevőknek.

Az UNRWA működését irányító John Ging a támadást "gyáva és aljas cselekedetnek" minősítette, amelyet olyan emberek hajtottak végre, akik "képtelenek elviselni a gyermekek boldogságát". Ging hozzátette, hogy a tábort azonnal helyre fogják állítani.

A segélyhivatal vezetője sürgette a gázai blokád mielőbbi megszüntetését, amely a legtöbb kárt a palesztin terület lakosságának okozza, és nem a Hamász sínyli meg azt. A Hamász közleményben ítélte el a történteket, és nyomozókat küldött a helyszínre.