Három posztot kap az új szlovák kormányban a Híd párt

Vágólapra másolva!
Megegyezés született Szlovákiában az új kormány megalakításáról tárgyaló négy párt között a pozíciókról, és ennek értelmében a részben szlovákiai magyarokból álló Híd párt három posztot kap. A kiszivárgott információk szerint a kisebbségügyi kormányfőhelyettes Rudolf Chmel korábbi budapesti nagykövet lesz, a Híd magyar vezetője, Bugár Béla pedig a parlament alelnöke lesz.
Vágólapra másolva!

Megegyezett a kormányzati tárcák és a parlamenti tisztségek elosztásáról az alakuló négypárti szlovák koalíció - közölte Iveta Radicová leendő miniszterelnök, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) politikusa. Radicová pártja a kormányfői poszt mellett még négy tárcát kap.

Szintén négy minisztérium élére jelölhet vezetőt a Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevű liberális párt, míg a két kisebbik koalíciós tagnak - a Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) és a szlovákiai magyar Bugár Béla által vezetett Hídnak - egyaránt három-három minisztere lesz.

Az SDKU kezében lesz a pénzügy, az oktatásügy, a külügy és az igazságügy; az SaS fogja vezetni a védelmi, a munkaügyi, a kulturális és a gazdasági tárcát. A KDH adja a belügyminisztert, az egészségügyi minisztert és a közlekedési minisztert. A Híd a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot fogja vezetni, és ők adják az emberi jogi és kisebbségügyi kormányfőhelyettesi posztot is.

Radicová azt mondta, hogy konkrét személyekről, akik az egyes tárcákat vezetni fogják, még nem folyt egyeztetés, és nincs végleges lista. Hivatalosan meg nem erősített, de a pártoktól kiszivárgott értesülések szerint a Híd részéről Rudolf Chmel korábbi diplomata (Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete) lesz a kormányfőhelyettes, míg Solymos László a környezetvédelmi, Simon Zsolt pedig a mezőgazdasági tárcát fogja vezetni. Sajtóhírek szerint a Híd elnökét, Bugár Bélát fogják jelölni a parlament alelnöki székébe. Bugár korábban már betöltötte ezt a tisztséget.

A kiszivárgott információk szerint a legfontosabb tárcák élén a következők személyek fognak állni: Mikulás Dzurinda volt kormányfő lesz az új külügyminiszter, Ivan Miklos, az SDKU alelnöke a pénzügyminiszter, Lucia Zitnanská pedig az igazságügyi miniszter. Az oktatási tárcát Eugen Jurzyca fogja vezetni.

Az SaS képviseletében Jozef Mihál lesz a népjóléti, Daniel Krajcer a kulturális, Lubomír Galko a védelmi, és Juraj Miskov a gazdasági miniszter. A KDH elnöke, Ján Figel lesz az új közlekedési miniszter. Daniel Lipsic, a párt alelnöke a belügyminiszter, míg Ivan Uhliarik az egészségügyi miniszter.