Éhhalál küszöbén egy kubai ellenzéki

Vágólapra másolva!
Halálán van a február óta éhségsztrájkoló kubai ellenzéki. Guillermo Farinas hónapok óta küzd azért, hogy a kubai állam engedje szabadon a beteg politikai foglyokat, de egy nyakában keletkezett vérrög és egy fertőzés most az életét veszélyezteti. Az esetről szokatlan módon a kubai kommunista párt hivatalos lapja számolt be.
Vágólapra másolva!

Életveszélyes állapotba került a kubai politikai foglyok jogaiért küzdő, február óta éhségsztrájkoló Guillermo Farinas, miután az éhezés miatt legyengül az immunrendszere, és több betegség is megtámadta.

A kubai eseményekről a külföldi sajtót korábban rendszeresen tájékoztató ellenzéki újságíró állapotáról a kommunista párt hivatalos lapja, a Granma számolt be. Az újság interjút közölt a Farinast kezelő orvossal, aki elmondta, hogy az infúziós oldatoknak köszönhetően március óta valamennyit nőtt az ellenzéki újságíró testsúlya, de nemrég elkapott egy fertőzést, ami később akadályozhatja az intravénás táplálás folytatását.

A pszichológus végzettségű Guillermo Farinas azért kezdett éhségsztrájkba az év elején, hogy elérje a kubai börtönökben fogva tartott 26 beteg ellenzéki politikus, író szabadon engedését. A hasonló célokért küzdő Orlando Zapata Tamay az év elején belehalt az éhségsztrájkjába. Farinas az ő halála után szánta rá magát az éhségsztrájkra, de miután márciusban összeesett a Santa Clara-i otthonában, korházba szállították és mesterségesen táplálták.

A kubai újságnak nyilatkozó orvos szerint nemcsak a fertőzés nehezíti meg az újságíró kezelését, hanem az is komoly gondot okoz, hogy nemrég egy vérrög keletkezett Farinas nyakában, ami elzárhatja a vér visszaáramlását a szívébe. Az újságírót kezelő orvos a kubai lapnak azt mondta, a legyengült Farinas napokon belül, akár a jövő héten meghalhat.

A BBC havannai tudósítója, Michael Voss szerint a Granma azért közölte az orvossal készült interjút, hogy felkészítse a nemzetközi közvéleményt Farinas halálhírére, és elejét vegye a kubai kommunista rendszert érő kritikáknak. Ezt alátámasztja a kubai kormány közleménye is, mely szerint Farinas maga felelős az állapotáért, és nem vállalnak felelősséget esetleges haláláért.

Egy nem hivatalos kubai emberjogi bizottság szerint közel 180 politikai fogoly van a kubai börtönökben. Miután többször tárgyalt a katolikus egyházzal, a kubai kormány tett bizonyos engedményeket: így lehetővé tette, hogy a foglyokat a lakásukhoz közelebbi börtönben őrizzék. Ennek ellenére a kormány továbbra is tagadja, hogy politikai nézeteik miatt tartana fogva embereket, és azt állítja, hogy a foglyok mind közönséges bűnözők, vagy olyan csempészek, akik az Egyesült Államoknak dolgoztak.