50 éves hagyomány megtörésével bünteti a szumósokat a japán tévé

Vágólapra másolva!
Nem közvetíti élőben a japán állami tévé a következő nagy szumótornát, pedig az elmúlt 57 évben mindig élőben adták a versenyt. A döntés előzménye a japán szumószövetségben kitört illegális fogadási botrány.
Vágólapra másolva!

A japán állami tévé kedden bejelentette, hogy nem közvetíti élőben a következő nagy szumótornát a japán szumószövetséget érintő illegális fogadási botrány miatt - írja a BBC. A japán állami tévé az elmúlt 57 évben mindig élőben közvetítette a hat nagy szumótornát.

A Guardian vasárnap arról írt, hogy a rendezvényt legtöbb pénzzel támogató élelmiszer-ipari cég csökkentette hozzájárulását a botrányok miatt.

Az ügy előzménye, hogy a japán szumószövetség hétfőn eltiltotta a versenyzéstől az egyik legmagasabban rangsorolt szumóst, és visszavonták egy edző engedélyét is, mert illegális sportfogadásokat kötöttek, ami sérti a szigorú japán szerencsejáték-törvényeket. A szumót és a szumósokat Japánban nagy tisztelet övezi, de az elmúlt években több botrány rázta meg a sportot, az illegális fogadási ügy pedig ráirányította a figyelmet a szumó és a szervezett bűnözés közötti kapcsolatokra is (erről részleteket itt olvashat).